2009. november 8.

van, „Rememberance Day”, amikor egész Nagy Britannia a háborúban hõsi halált halt katonái elõtt tiszteleg. A televízió élõ adásban közvetíti a háborús emlékmûnél, a Cenotaph-nál zajló megemlékezést. Jelen van a királynõ, Harry herceg, aki helyettesíti édesapját (Charles Kanadában van) és William herceg is, a hadsereg vezetõ tisztjei, politikusok (Gordon Brown miniszterelnök, David Cameron, az ellenzék vezetõje, és a fontosabb pártok, így pl. az északír unionisták pártjának elnöke, stb) a régi gyarmatok képviselõi (több tucatnyian), de a korábbi katonai vezetõk is, akik maguk is túlélõk, és persze túlélõk, hozzátartozók, megemlékezõk százai. Magyar szemmel szokatlan az az általános elkötelezettség, ahogyan a britek a hõsi halottaikat tisztelik, akár valamelyik világháborúban esett el az illetõ, akár Afganisztánban. Nincs vita azon, ki tiszteli jobban a hõseit. Mindenki pipacsot visel. Az emlékmûvön csak ennyi a felirat: THE GLORIOUS DEAD. A dicsõ halott(ak).

Off: milyen lehet már, hogy ott állok és az emberek rólam éneklik a himnuszt? Ilyenkor hogyan érzi magát a királynõ vajon?

délután Stephanie, Akimi és Maszaki (2 japán leányzó, mindketten az életükön szeretnének változtatni – minõ meglepetés – azért jöttek Londonba) és én megnéztük az iskolától alig egy saroknyira található Wallace Collectiont. Két igen gazdag Lord Hertford (apa és fia), valamint feleségeik gyûjtötték össze az itt felhalmozott elképesztõ mennyiségû mûkincset. A fiatalabbik özvegye ajándékozta végül a gyûjteményt a nemzetnek azzal a kikötéssel, hogy az csak saját, Londonban található házukban állítható ki, nem kerülhet máshová. Hát itt is maradt a kollekció, így nemcsak a képek, órák, berendezési tárgyak, bútorok és porcelánok nyûgözik le a látogatót, hanem az épület (különösen annak szokatlanul jó állapota) is.

Nem elõször tapasztalom, hogy az egyes múzeumok nemcsak az állami dotációra hagyatkoznak, hanem komoly mûsorszámokkal népszerûsítik gyûjteményüket, így próbálnak minél több bevételre szert tenni. A Science Museumnak épp a napokban zárult egy meglehetõsen komoly sajtóvisszhangot kapott kampánya, amelyben a látogatók szavazhattak, hogy mit tartanak a történelem eddigi legnagyobb (jelentõségû) felfedezésének. Nem tudom, ki nyert (ld weboldal), de a híradások szerint Edison lekörözte a Ford T-modellt…. (Nem mintha ez számítana, de az utóbbi kialakításában egy magyar is közremûködött emlékeim szerint, meg kellene nézni a szeptemberi National Geographicot, azt hiszem, abban szerepelt.).

Ezúttal az egyébként jellemzõen XVI. – XVII. és XVIII. századi mûkincseket bemutató múzeum (Wallace Collection) egy abszolút kortárs és ismert mûvész – Damien Hirst – képeinek adott helyet. A londoniak mentalitását jól mutatja, hogy az egyébként ateista festõ legközelebb a Szt Pál katedrálisban fog kiállítani… Teljesen megszokott, hogy elõadásokat, kosztümös bemutatókat szerveznek az egyes múzeumok, odahaza pedig alig hallani pl. a nyitott egyetemi napokról, amikor a nagyközönség bekocoghat az egyetemi laborba kotyvasztani vagy földrengést imitálni. Száz szónak is egy a vége, a fenti, londoni méretekben nem túl nagy múzeum csak novemberben 28 programot kínál.

Ahogyan az is tény, hogy délután 5kor zárt, így kihajítottak bennünket az akkor már hangulatosan szakadó esõbe. Egyenesen a következõ programot céloztuk be, személy szerint ezt én már napok óta vártam: a Royal Academy of Music volt a célállomás. Sajnos nem ezen a héten láthatom Sir Georg Soltit, majd a jövõ héten. Ezúttal egy érdekes és izgalmas elõadást hallgathattunk végig Dr. Briony Williamstõl, Mendelssohn és alkotásai viszonyáról Fanny Henselhez, Mendelssohn húgához. Mint kiderült, szoros testvéri és alkotótársi kapcsolatban álltak, amelynek egyik eredményét, a 8 dalból álló olasz dalciklust két énekes segítségével elõ is adta az egyébként igen fiatal professzorasszony. Annyira szép és magával ragadó volt, hogy annak ellenére elmélyülten és lenyûgözve hallgatta a közönség, hogy németül volt és péntek este.

Mindenesetre már az akadémia alagsorában kóvályogni is kellemes volt, pláne a büfében néhány zeneszerzésben elmélyült hallgatóba botlani. Az igazi kihívás az elõadás helyének megtalálása volt – mint kiderült, nemcsak nekünk. Kacskaringós folyosókon és szûk lépcsõkön haladtunk, mire megtaláltuk a Piano Galleryt, ami valóban egy galéria, több különbözõ (korú) zongorával, illetve annak elõdeivel. Természetesen temperált helyiség, külön figyelni kellett erre a sok ember miatt. Na jó, kb ötvenen voltunk, de nem is nagyon fért volna el több ember. És ez is hozzátett valamit az este bensõséges hangulatához.

délután egykor találkoztam Sorayával (belga) és Gabyval (svájci) a British Museum elõtt. Négyig egyfolytában mentünk és ittuk magunkba a történelmet. Döbbenet, hogy itt bármikor látható a Rosette-i kõ!!!!!! Legalább annyira lélegzetelállító, mint a Louvre-ban Hammurapi törvényoszlopa, az ugyan el van dugva a többi mûkincs közé, míg a Rosette-i követ kikerülni sem lehet. De nem is szabad. Most ugyan nem voltak iskolások, de (újabb megfontolásra érdemes ötlet) rendszeresen elviszik az iskolák a tanulókat az egyes múzeumokba, ahol helyi szakértõk tartanak nekik elõadásokat. Tessék már elképzelni egy történelemórát a Parthenon frízei alatt! Na ugye….

Utána még találkoztam Teri barátnõmmel, aki szerencsésen kiheverte a megfázását, amirõl az is kiderült, hogy a malacokhoz semmi köze. A britek sokkal viccesebben malacinfluenzának (swine – flu) hívják a betegséget, nem H1N1 – vírusnak. Apropó, még nem találkoztam Michael Palinnel, ezen sürgõsen változtatni kell. J

A jövõ hét nem lesz sétagalopp. Vadonatúj óráim lesznek, vadonatúj tanarakkal. Csütörtök este iskolai csapatépítési jellegû sörözés a Tudor Rózsa nevû pubban J J tudom, hogy undorítóan, sõt tenyérbemászóan kézenfekvõ név egy pubnak, de hát nem aranyos???? Pénteken meg a Barbirolli Lectures a Royal Academy of Music Henry Wood termében, vezeti Sir Georg Solti. Izgatottan várom. Apró szolgálati közlemény: a fenti kultúrélmények egy vasamba se kerültek, egytõl egyig ingyenér volt mind…..

Jaj és új Jamie Cullum cd is van. Ma hallottam egy dalt az albumról, Jamie élõben énekelte a tvben.

Nagy újság! Apukám is olvassa a blogot! Meg anyu és a hugom is! Meg a barátaim. Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaannyira büszke vagyok erre….

2009. november 9.

Az új óráim és tanaraim, ha lehet, még jobbak az elõzõeknél. Pierre a humorzsák ír pasas a hosszú hajával és az embertelen mennyiségû megtanulandó szóval, és Tom a kõkemény nyelvtani feladataival nem hagynak bennünket unatkozni.

Ma délután az órák végeztével elkocogtam a Marylebone könyvtárba, hogy beiratkozhassam, felvértezve valamennyi személyes adatomat, lakcímemet, miegyebemet igazoló okirataimmal, és persze nem sikerült. A londoni címemet kell igazolnom ugyanis. Köszike…. Most ballaghatok vissza az iskolától kapott értesítõvel, hogy kérem szépen én itten lakom. Csodás.

Tovább formálódik a hét programja, kedden a suliban filmvetítés van, a múlt héten valami abszolút érdektelen darab ment, remélem, holnap valami izgalmasabb lesz. Összefutottam Akimivel a kávézóban, javasolta, hogy menjünk a hétvégén kirándulni együtt Stephanie-val és Maszamival. Jó, menjünk! J De ez már pézér’ lesz, nem ingyenér’.

Este negyed 10 elmúlt már, ez most egy rövid post volt, a tegnapi úgyis elég hosszúra sikerült.

Szombaton

Pénteken

Vasárnap