Mea maxima culpa....

A munka megvan azóta is, gyűröm, már megy annyira, hogy ne csesztessenek úton - útfélen, ettől kellőképpen frusztrált is a velem szemben ülő két zombi, de a hangulat összességében így sem jó. Meglepődtem, amikor átgondoltam, hogy az elmúlt tíz évben olyanokkal dolgoztam együtt, és főként egy helyiségben, akikkel jól kijöttem vagy egyenesen jó barátságban voltam. Szerencsés voltam. Meg leszek is.... Artur, aki mellettem dolgozik, nemzombi és a raktárosfiúk sem és nem ennél a cégnél szándékszom megőszülni.

Jelenleg komoly vetélkedés folyik amúgy a cégnél, mindenkinek van 4 csapata, akiket vakon húzott ki egy dobozból, és ezeknek szurkol. Így nincs vita, kinek ki a kedvence, stb. Vegyes a kép kellően, nekem Szerbiát, Svájcot, Olaszországot és Uruguayt sikerült húznom. Egész jól muzsikálok, második vagyok a sorban, mindjárt a küklopsz után... Nem mintha rajtam múlna, de amilyen meglepetések adódtak már eddig is ezen a focivébén, bármi lehet. 

A szurkolás viszont, ami itt megy, elképesztő. London az elmúlt hetekben fehér - pirosba öltözött, zászlók lógnak - lobognak gyakorlatilag mindenütt, legyen az magánlakás, középület, kocsiablak, játszótéri mászóka, bármi. Ha az angolok játszanak este, már délután kihal a város, a metrón - vonaton angol zászló mintával kifestett arcú emberek utaznak, mindenkin England póló van, este pedig az ÖSSZES pub csurig tele van. Pedig minden nagyobb utcában van vagy húsz...

Köszönöm mindenkinek, aki érdeklődött, egészséges vagyok, mint a makk.

Más okból hanyagoltalak Benneteket, ezért a mea culpa. Szerelmes lettem. Nyakig, fülig, ahogy csak lehet. Együtt vagyunk, amikor tehetjük, és nagyon boldog vagyok Vele. Magyar. (Mielőtt bárki a cappuccinoszínű csemetékről kezdene morfondírozni.)

Egy hét múlva hazaugrom egy lagzi erejéig, nem az enyém, vendégnek megyek. Pénteken oda, kedden vissza.