2009. november 21.
Off: Reggel megláttam, hogy milyen filmeket rendelt Dawn interneten, kint hagyta a dvd-ket a konyhaasztalon. Remek darabok! Két Hitchcock is van közte, az egyiket láttam is, nagyon tetszett (Rebecca), a másikat nem ismerem, de állítólag ritka madár, mert vígjáték (Mr és Mrs Smith).
A mai nap a gyaloglás jegyében telt és nem annyira az egészséges testmozgás iránti olthatatlan vágy motiválta (van olyan is, ne tessék csúfondárosan vigyorogni), mint inkább a csavargás iránti. A Portobello market volt a cél. Mivel azonban szombat van, és a már tanultak alapján tudjuk, hogy ilyenkor a tömegközlekedés töredéke működik zökkenőmentesen, kora reggel indultam. Oda is értem 9 helyett fél 9-kor. Sebaj, kicsit sétáltam a környéken (Notting Hill Gate metróállomás) a magam kedvére.
Mindenki időben ott volt (Gabi, Soraya, Akimi), csak Stephanie és a barátnője nem, ők egy jó félórát késtek. Csakhogy aki nem ér oda a piacra viszonylag korán, annak az a büntetése, hogy tömegben kell caplatnia, és nyomulnia kell, hogy a standokhoz, üzletekhez odaférjen, stb. A tömeg ellenben nem fokozatosan áramlik az utcába, hanem egy pillantás alatt árasztja el az utca valamennyi pontját egyszerre. A vogonok nem értek oda ilyen gyorsan a Föld nevű bolygóhoz, mint az olasz, spanyol (magyar) és francia turisták hordái a Portobello Roadra. És egyik se a kék ajtós házat kereste, úgy látszik, kiment a film a köztudatból (gyk: Sztárom a párom).
A felső szakaszon csak az vásároljon, akinek egészségügyi oka van arra, hogy ne menjen tovább. Akinek nincs felmentése, annak kötelező a kutyagolás. És meg is éri. Nem vettem meg ugyan, de olyan cd-ritkaságra leltem, amire évek óta fáj a fogam, de vagy nem volt kapható vagy nem volt kapható (Jan Garbarek: Officium). De tíz fontot most nem szántam rá. Olyan ajándékötleteket gyűjtöttem be, hogy fúúúúúúú….. már tudom, mit kap anyu Karácsonyra, hehh! Nekem azonban múlhatatlan szükségem volt egy táskára. Volt is elég sok, de vagy nem tetszett, vagy a táskaárus nem pakolta ki még az összes árut, addig meg nem akartam venni, amíg nem láthattam a teljes kínálatot. Milyen szerencse. A Portobello road végén egy keresztutcában rengeteg izgalmas helyet, érdekes dolgot találtunk. Egy egész kis marokkói negyedre bukkantunk, ahol egymást érték az éttermek és standok, és nemcsak ételt – italt lehetett venni, de kozmetikumokat és tagine-formát is. J régi vágyam egy olyan is, majd egyszer lesz is. Ha meg nem, hát bakfitty.
Az egyik kirakodóplaccon a pasas leterített egy
Kissé elszakadtunk menet közben egymástól, Gabi, Soraya, meg én előbbre jártunk, mint Steffi, Akimi és Maria (Steffi barátnője). Visszafelé menet futottunk újra össze. Ők azért végigmentek, mi meg tovább a metró irányába, ahol egy remek kis antikváriumot mutatott Gabi. El is töltöttem ott vagy két órát. A pincében minden könyv 50 penny!!!! A mai napig általam elképzelhetetlen mennyiségű lektűrt találtam. Leírhatatlan káosz volt, a szemem káprázott a sok száz különböző könyvgerinc betűzgetése közben. Gyönyörűség volt abban a pincében bogarászni, a kötetek tologatása közben úgy éreztem, mintha kincset kerestem volna. És mennyi izgalmas darabot találtam! Hol azért, mert Cornwallról szólt (egyik közelmúltbeli nagy olvasmányélményem volt Kate Morton The lost garden című regénye, amely ott játszódott), hol mert Sir Michael Caine önéletrajza volt (nem lett volna értelme megvenni, most írja az újabbat), itt egy Shakespeare, ott görög tragédiák (megvannak magyarul, angolul lehetőleg angol szerzőket szeretnék olvasni)…
A végeredmény: egy – egy Dickens, Kipling, Thomas Hardy, D.H. Lawrence, Douglas Adams, Sir. A.C. Doyle és a Büszkeség és balítélet folytatása. J Dóra barátnőmnek megígértem, hogy a nevében összepuszilom Colin Firth-t, továbbá lelejmolom egy autogram erejéig. Szegény ember…!
Éppen a metró lépcsőjén ballagtam lefelé (és égtek lelkemben kis rőzse-dalok), amikor Stephanie rám csörgött, találkoztunk újra, immár csak négyen, lerogytunk egy kávézóban. Itt ért a következő élmény, ezúttal kulináris. Következzék a THE TRIBUTE TO ANIKÓ c. fejezet: J
A kávézó ünnepi kínálata keretében MENTOLOS FORRÓ CSOKIT ittunk sok – sok MARSHMALLOW-VAL a tetején!!! Mesés volt! (A kiscsávó, aki csinálta, vigyorgott, mint akinek kötelező, én meg visszavigyorogtam, aminek köszönhetően kb három adag habcukrot zsúfolt a csokoládé tetejébe J soha rosszabb boltot…. ) Nem felejtettem el, amivel tartozom, Ancsa, de még nem találtam egy tecsóban sem, megnézem a sainsbury’sben is.
Steffiék a Buckingham – palotába akartak menni. Miután azonban meghívójuk sajnos nem volt, megegyeztünk abban, hogy bemenni nemigen fognak tudni, Erzsébet amúgy sem ott tartózkodik rendszerint. Az őrségváltás meg délután 5-kor lesz, addig egyebet kéne csinálni. Lehetőleg fedett helyen, ahol fűtenek és wc is van.
Ha már ilyen kényelmi elvárásaink voltak, miért ne fejelhetnénk meg a dolgot valami kellemessel is, javasoltam, hogy ugyan mennénk már el esetleg a Tate Gallerybe? J a régibe, úgy értem. (A modern Tate-ben is jártam és minden tiszteletem mellett nekem nem jött be. Én már csak amolyan ódivatú vagyok, a régi képeket jobban kedvelem. Tizenegy évesen először a Zwingerben láttam olyan alkotásokat, mint Dürer, Van Dyck és Rubens képei (előbbi kettő alkotásait ma is kedvelem, Rubenséit már nem annyira) és a mai napig emlékszem arra az élményre (Ahogy az utcai pástétomos esetre és a húgom fura álmaira is J.). Köszönet érte Apuéknak.
De ha már Tate. Fel vagyok háborodva! A kedvenc (Turner) képeim egy időszaki kiállításnak estek áldozatul, galád módon áthurcolták őket az egyik oldalsó szárnyba, hogy a Turner és a mesterek (Tiziano, Poussin, Canaletto, Rubens és Rembrandt) kiállítás részeként kényeztessék a nagyérdeműt. Nem mintha nem nézném meg azt a kiállítást is idővel. A békesség kedvéért az állandó kiállításon belül egy Turner – szektort is kialakítottak. De akkor is meg vagyok sértve.
Záráskor távoztunk a szakadó esőbe. Hazaevickéltem, de békának való idő volt, én meg nem ebihalnak szerződtem. (Aki Londonba megy, számítson erre, igen, tudom. Ezért vettem olyan übermenő esőkabát, amelyik lepergi magáról a vizet és nem ereszti át a szelet. Ezek ott hadakoztak az esernyőikkel, én a fejembe húztam a kapucnim és mentem tovább, mintha mi sem. Látni ugyan nem láttam sokat, de este nem is lehet, a fáknak ez az egy hátránya megvan. Nappal szépek, éjjel leárnyékolják az utcai lámpákat.)
