Out of the night that covers me,
Black as the pit from pole to pole,
I thank whatever gods may be
For my unconquerable soul.

In the fell clutch of circumstance
I have not winced nor cried aloud.
Under the bludgeonings of chance
My head is bloody, but unbowed.

Beyond this place of wrath and tears
Looms but the Horror of the shade,
And yet the menace of the years
Finds and shall find me unafraid.

It matters not how strait the gate,
How charged with punishments the scroll,
I am the master of my fate:

I am the captain of my soul. 

Meg sem kísérlem a fordítást, de felemelő a vers, nem csoda, hogy az 1964-ben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt, 1990-ben szabadult Nelson Mandela ezt a verset választotta a (a Fokvárostól nem messze fekvő Robben szigeten található hírhedt) börtönben szelleme életben tartása eszközéül. 

És alighanem soha nem olvasom, ha nincs Clint Eastwood. Aki megtalálta Morgan Freemant és Matt Damont és leforgatott egy remek filmet emberségről, hitről, inspirációról.

Köszönet mindnyájuknak érte.

(p.s. a filmet ma láttam. először. egészen biztosan nem utoljára.)