2009. november 14.
Óriási. Minden hétvégére egy színes, kosztümös ünnepség. Ezúttal a Lord Mayor Show, ami a külsőségeket is tekintve leginkább Főpolgármesteri Parádénak magyarítható. Nem mintha alábecsülném, de hát (magyar szemmel) igen szokatlan, hogy egy főpolgármester tollas kalapban, színes köpönyegben, aranyozott hintón kocsikázik be a Bank of England elé, ahol a királynő egyik – kb. a XVI. századi divat szerint öltözött – egyenruhás gárdája (Queen’s Coloured Squadron) fogadja. A főpolgármesteri tisztség a kommentár szerint egyébként az egyik legkorábbi választott tisztség a városban.
Tamburmajor, rezesbanda (a királyi légierő saját zenekara), gyerekzenekar, tribünön helyet foglaló notabilitások, gyerekek számára rendezett futóverseny, miegymás színesíti a programot. Ja és a legjobb a felvezető szöveg volt: „ez egy gyönyörű novemberi reggel!”. Mert az angolok ennek is tudnak örülni, bizony. És igazuk is van, bizony.
Már az is furcsának tűnik, hogy a főpolgármester boldog, hogy ebben a kedves műsorban részt vehet, de mi tagadás, tényleg meghatva ecsetelte a riporternek, hogy ez számára mekkora megtiszteltetés. Gyanítom, otthon nem sok politikus osztaná a véleményét, de Nick Anstee-nek már csak azért is igaza van, mert ezen e gyönyörű november reggelen százak kocogtak ki megnézni a parádét, ugyanis szeretik és kíváncsiak erre. A gyerekek a futóversenyt komolyan veszik, a rezesbanda megállás nélkül játszik és a kutyát nem érdekli, hogy rossz időt (konkrétan az év legnagyobb viharát) jósoltak mára.
Teri barátnőm két éve él itt és nemrégiben nagyon leteremtett a negatív megközelítésem miatt egy kérdésben. Kezdem látni, hogy miért szeret itt élni. Itt sincs kolbászból a kerítés, de az emberek szeretnek élni és meg is ragadnak minden alkalmat arra, hogy jól érezzék magukat. És nem sajnálják az örömöt másoktól sem. Különösebb szorongás és gyanakvó oldalpillantások nélkül adják át magukat a szokásaiknak, az ünnepeiknek – ha akarják. Semmi nem kötelező, de láthatóan népszerűek a hagyományokat követő ünnepségek. És a hagyomány itt nem merül ki a sörvirsli kategóriájában….
Ez viszont tényleg pazar, a rendőrfőnök díszegyenruhában lovagol a menet élén. (Felteszem, a pozíció megpályázásakor felvételi kritérium volt a magabiztos lovaglótudás is.) Vonulnak a hentesek is, velük pedig a Két duci hölgy közül a motorján az, amelyik korában ügyvéd volt (J)! A hentesek egy óriási papírmasé bordát visznek a vállukon. Mindenki a maga zászlójával masírozik, farmerek, tükörfényesre pucolt hatalmas munkagéppel, a The City Bridge Trust (A városi hidakért alapítvány) egy híd makettjével, a The Worshipful Company of Plumbers (Vízvezetékszerelők céhe) egy régi szerelőkocsival. A királyi légierőnek központi temploma is van (St Clement Danes Church), ők is külön kocsival vonulnak, ahogyan a légierő egyik alapítványa is. Egy művészeti csoport külön kidekorált busszal jött (CCA Art Bus), egy double decker, természetesen. Na és a jogászok is itt vannak… (The London Solicitors’ Company), ők sem maradhatnak ki. Egyesek állatjelmezben vonulnak, csak remélni merem, hogy nem ők a jogászok…. A City of London Markets Department halpiacot formázó kisteherautóval érkezett, ez igazán helyes.. Kínai sárkány is van, a kísérő jelmezes kínai ünneplők egy pár óriási evőpálcikán hatalmas kínai kelt nyújtanak át a főpolgármesternek, aki vigyorogva veszi át. Vonul a Londoni Rendőrtiszti Akadémia is, hoznak minden kutyafülét, tankot, meg egy csomó egyéb fegyvert is a kamionjukon. Megjelent a Gyümölcstermesztők céhe egy teherautónyi zöldalmával, aztán a The Worshipful Company of Mercers, Plaisterers, Paviors, Lightmongers, Royal Horse Artillery. Kórházi önkéntesek, egyenruhában (orvosok, nővérek), a City of London Academy egy aranyszínű griffmadarat mintázó dekorációt épített a kocsijára, nem derült ki (számomra), mi okból. Tengerészgyalogosok is vonulnak, ők saját zenekarral, tehetik, van nekik. Hol egy kosár kolbászt kap a főpolgármester, hol egy csokor virágot, ezeket hosszú póznákon nyújtják fel neki a tribünre. Az útépítők céhe két soktonnás járművel jött, az egyik nyolcvan (!) éves és a neve Holly. L A Battersea macska- és kutyaotthon is felvonul, néhány otthontalan kuttyal. A kommentátor épp most fűzte hozzá: ez az esemény olyasvalami, amit nem lehet kihagyni, rossz időben sem. Láthatóan egyetért vele a város lakossága, több ezren vannak, sokan jelmezben.
Van időm tévézni, alaposan megfáztam, és ez leginkább annak köszönhető, hogy a metrón hőség van, egyébként meg nincs. Hétfőn egész nap iskola lesz, addigra helyre kell jönnöm. Gabi hívott, mennek ma Sorayával Oxfordba és megszakadt a szívem, hogy nem mehetek velük, de gyenge vagyok, mint a harmat.
Még egy anekdota a végére: kb egy hete történt, hogy egy (civilben ismert környezetvédő aktivista és dokumentumfilmes) hölgyet este az utcán tinédzser lányok (!) támadtak meg. A hölgy az arra kerekező biciklistának odakiáltott segítséget kérve, aki a lányokat üldözőbe vette, bár nem túl sikeresen, elszaladtak, de nem érte őket utól. A hős biciklista aztán hazakísérte a hölgyet és kiderült, hogy ő greater London (vagyis nem kizárólag a városközpont, hanem London teljes közigazgatási területéért felelős) polgármestere, Boris Johnson. Azóta se vége se, hossza a poénoknak, a leghelyesebbet mégis a múlt heti The Sunday Timesban láttam: karikatúra, rajta telefonos segélykérésre rendelt ügyfélszolgálat, a hölgy felveszi a kagylót és így szól bele: Üdvözlöm, kit kapcsolhatok, a tűzoltókat, a mentőket vagy Boris Johnsont?
Most meg Stephanie írt, hogy holnap mennek Brightonba Akimivel és Élodie-val, nincs-e kedvem menni? Hogy a rákba ne lenne? De nem őrültem meg, hogy most kimozduljak otthonról. Max reggel egy Sunday Times erejéig. De csikorgatom a fogam közben, olyan jó volna… Nincs már lázam, de nem szeretném, ha később megint lenne.
Most pedig az aggódók megnyugtatása végett egy rövid kitérő az élelmezésemre és a szállásomra. Nincs egyikkel sem baj. Tagadhatatlan, hogy nem örülök annak, hogy este 8 felé vacsorázom, de ez már csak két hétig tart. Addig meg kibírom. Dawn, a háziasszonyom munka mellett két nagyobbacska és meglehetősen különböző egyéniségű gyereket nevel, egyedül, ami sem neki, sem a gyerekeknek nem könnyű. Megértem és együttérzek vele és igyekszem a tőlem telhető mértékben legkevesebb nehézséget okozni, illetve a házimunkából is kivenni a részem. Egyéb hasfájásom nincs (egyelőre). Hacsak a visszafogott szellemi adottságokkal rendelkező békaevő lakótárs (a másik elszállásolt diák) nem, de ez esetben egészen hasznos a behatárolt szellemi képesség (és nyelvtudás), mert nem beszél sokat (az eltelt két hét alatt annyit osztott meg velem, hogy minden órája unalmas és szeret vásárolni). Cserébe én sem erőltetem a beszélgetést (az előzőek is kellően megviseltek), így kedvesen csendben bandukolunk iskolába minden reggel vagy 50 percen át. Hát nem aranyos? J
Upsz, még valami. Könyvek. Na ezekkel lesz egy kis gond, ez már most látszik. Nyilván sok oka van, de hamarabb kezd el hiányozni az olvasás, mint bármely egyéb szabadidős tevékenység. Egy egész könyvet hoztam, de az sajnos most túl nehéz olvasmánynak minősül. Lazább meg nincs. Illetve egész pontosan eddig nem volt. Khm… most mindenki csóválhatja a fejét, nem, nem bírtam ki és igen, inkább élek müzlin, ha kell, de könyv az legyen, mert megbolondulok, ha nem olvashatok. Félájultan péntek reggel a Sainsburyben vettem két könyvet (így voltak akcióban), egy Dickenst meg egy angol szólásokból álló kötet. Úgy örülök nekik! Már majdnem a háziasszonyomhoz fordultam, hogy adjon már kölcsön valamit. Ami azt illeti, nem kizárt, hogy jobban tettem, hogy nem kértem tőle. Ma ezzel a szemmel néztem körbe a ház előttem is nyitva álló részében (gyk: nincs bezárva a többi, csak az mások magánterülete), és hát egyet se láttam. Hát, nem vagyunk egyformák, azt hiszem, kimondottan mázli, hogy nem kérdeztem meg….
