2009. november 15.
Bő két hétbe telt, mire a türelmem első szakaszának végére értem. Nem hosszú idő… Egyszerű az oka, a korábbi zajterhelés sokszorosát kell kiállnom, ebben a házban ugyanis csak akkor van nyugalom, ha a gyerekek nincsenek itthon vagy alszanak. Nem utálom őket, és nem is haragudhatok rájuk (nem az én gyerekeim, és akkor is inkább magamra haragudhatnék), inkább az édesanyjukat nézem, a gyerekek gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak (a kicsi provokálja a nagyobbat és torkaszakadtából visít, ha kap érte; másrészt meg ha nem kap, úgy tesz, mintha kapott volna és ismét visít, alattomos kis dög, ellenben nem túlsúlyos, hanem kifejezetten nagyon kövér és gyakorlatilag mindent megeszik, amit elér, nem vitás, hogy komoly lelki gondok vannak vele), időnként a hosszas ordítozás az anyjuk részéről visszafogja a dolgot, de nem sokkal. Családi idill… kezdem egészen otthon érezni magam.
Az iskolában csak a könyvtárban van csend, de ott meg nagy a tömeg (igaz, itt mindenhol nagy a tömeg J). Ezért kerestem olyan könyvtárat, ami a sulihoz közel van, de jóval nagyobb. Ma délután bementem, hát hiába gondoltam, hogy vasárnap délután minden jótét lélek otthon gubbaszt a kávéja és a pudingja felett és a Sunday Timest olvassa, mert nem így van. Még vagy ötvenen ott ültek, gyakorlatilag tele volt a könyvtár. Nesze neked… Nem baj, nekiültem a házi feladatnak (végtelen izgalmas, egy tengeri halfogási mutatókat tartalmazó táblázatot kell elemezni minimum 150 szó terjedelemben. Mert ezen a remek IELTS vizsgán ilyen elmebeteg dolgokat kérnek, így hát gyakorolni kell.) Épp a szótárak közt találtam egy jó kis helyet, és mit ad Isten (hogy - hogy nem, elvtársak) épp volt egy Országh-féle kétkötetes magyar – angol nagyszótár is a polcon. 1977-es kiadás, igen jól mulattam rajta. Annyi idős, mint a húgom. J upsz, bocs hugi, ha ez bizalmas info volt….
A másik, ami kikezdi a türelmemet, a rendszertelenség. Nem vagyok a katonás életvezetés híve, de én este 7 után nem szoktam már enni, itt meg a vacsora szerencsés esetben fél 8 körül fordul elő, de tegnap sikerült a csúcsot beállítani, este tízkor jött össze. Dawn fél tízkor kocsiba ült, mert a fish and chipshez nem volt otthon krumpli…. Csak ezért nem tettem félre másnapra az egészet. A nagylelkűségemért cserébe alig aludtam, tele hassal ugyanis nem megy, olyankor hajnalig tévézek és másnap hulla vagyok. Alig várom, hogy a magam ura legyek. Dawn nagyon rendes volt, felajánlotta, hogy addig maradjak november 28 után, amíg találok albérletet, nem kell kapkodnom vele.
Ma végérvényesen meggyőződtem róla, hogy az angolok északi népek. Az egy baleset, hogy plusz egynehány fokban kocognak – nekem is kéne, de nem visz rá a lélek esténként kimenni a hidegbe, sötétbe, esőbe – de ezt rövidnadrágban és pólóban teszik. Kizárt hogy épelméjűek. De az átlag üzletemberek is egy szál öltönyben futkosnak a városban, amikor én három réteg ruha fölé veszem fel a széldzsekimet és még a sál / kesztyű problémakörön is elgondolkodom. Persze én a másik véglet vagyok, aki 25 fok alatt fázik, de akkor is nonszensz, amit ezek öltözködés címén művelnek. Még jó, hogy nem kötelező.
Kisétáltam a könyvtárból hazafelé menet a Baker Streeten a Regent’s Parkhoz. Megnéztem a 221b számú házat (ha igaz, ott lakott Sir Arthur Conan Doyle történetei szerint Sherlock Holmes), természetesen egy Sherlock Holmes relikviákat árusító helyes kis bolt van benne. Közvetlenül mellette pedig egy Beatles márkabolt J, nem bízták a véletlenre… A Regent’s Parkban elmentem az egyik tó mellett, megdöbbentő, mennyi vízimadár van itt ilyenkor, vattacsák, vadludak és megannyi más. Bár értenék hozzájuk. Lehet, hogy kerítek valami ornitológiai könyvet a könyvtárban és kiülök egyszer végigbogarászni (szép kis képzavar), milyen madarak telelnek itt át. Ma láttam, ahogy két varjú együtt elüldözött egy kisebb kócsagforma madarat egy ház tetejéről. Ráadásul ez nem is a parkban, hanem Északnyugat-Londonban történt, arra nincs is tó, tudomásom szerint.
Van tévém a szobámban, összesen 4 csatorna jön rajta, BBC1, BBC2, ITV1 meg Channel 4. Hát…. Azért a BBC mégiscsak BBC, azokon a csatornákon vannak értékelhető műsorok. Az ITV-n az X-faktor megy (az olyan, mint otthon a Megasztár) meg valamelyik szappanopera. Anikó kiokosított még otthon, hogy az Eastenders olyasmi, mint a Szomszédok, a Coronation Street meg mint a Barátok közt. Belenéztem mindkettőbe a békesség kedvéért és ahogy a magyar megfelelőiket sem néztem, ezeket se fogom. Este 7 körül mindig van valami természetfilm vagy hasonló a BBC2-n, a múltkor épp egy Attenborough filmbe futottam bele. Fura, hogy a filmek mind eredeti hanggal mennek. J Nagy részét meg még értem is. Móka.
Jaaaaaaaaaaaj, már tudom, mit fog kapni Pozsonyi Eszterke, ha hazamegyek, csak el ne felejtsem hazavinni…. J az e havi Vanity fair exkluzív interjút készített Eszterke kedvenc vámpírjával (gyk: színész a pasas, de vámpírt játszik ennek a divatos regényfolyamnak a filmváltozatában. Meg ne kérdezzétek a könyvek címét, gőzöm nincs.). Mostanság minden újság ezzel a palival van tele, még beceneve is van (betegek ezek az angolok, mindenkinek beceneveket adnak), azt ugyan nem tudom, de a polgári neve valami Pattinson. Robert vagy Roger. Mindegy, most ő az aktuális üdvöske. Meg az X-faktorban szereplő ikerpár (John - azt hiszem - és Edwards, vagy ahogyan a média sztárolja őket: Jedwards.). Énekelni ugyan egyikük se tud, de a britek láthatóan kedvelik őket, mert mindig megússzák a kiszavazást. Az X-faktor oly mértékben kihagyhatatlan műsor szombaton és vasárnap este itt a családnál, hogy csukott ajtó és egy pár füldugó mellett is hallanám, annyira van feltekerve a hangerő, olyankor megáll az élet. Nincs sok választásom, nézem velük és így béke van. A zsűrinek meg az imádott rosszember, az aktuális gonosz a legnagyobb sztárja, Simon Cowell, a hivatásos zenei producer és megmondóember. Kíváncsi lennék, mit kezdene vele a hogyishívják… jaj, a sarkakataférje, mi a neve…. valamilyen Péter, aki riporternek gondolja magát. Azt a beszélgetést azért megnézném.
Ha már X-faktor: az e heti adásban a versenyzők Queen-dalokat énekeltek (többségét botrányosan, de még egy Freddie nem születik), és Roger Taylor meg Brian May is személyesen közreműködtek az összéneklésben / zenélésben. Meg vagyok döbbenve, hogy ilyesmihez adják a nevüket, pláne a játékukat. Nekik nincs szükségük a médiára, a zene megkerülhetetlen ikonjai, de akkor miért???? Isten bizony nem bántam volna, ha a kornyikálás helyett egész este ezek ketten zenéltek volna! Az micsoda show lett volna! Életem első nagykoncertjén a Kisstadionban voltam egy Brian May koncerten. Amíg élek, nem felejtem el. Az a pali tud mindent, amit a gitárról érdemes. Na ha ide fakadtunk, még egy nagy élményem hadd osszam meg veletek: Joe Satriani a PeCsaban…az hasonló élmény volt.
Sting a múlt héten adott egy interjút az Evening Standardnak, elmondta, mennyit ártanak a valódi muzsikálásnak ezek a mondvacsinált tehetségkutatók, mert sokadik whitneyhoustonamywinehousebármiegyéb – utánérzést produkálnak csak, voltaképp luxuskivitelű karaokeshowk. Nem ösztönöznek önálló gondolatokra, dallamokra, hiszen ezeknek a sztárocskáknak mások írnak valamit, ami a következő kasszacsengéshez segíti őket. Nagyon egyetértek. Simon Cowellt is megérinthette (nem tán érzékenyen?) a dolog, mert tegnap este az első dolga volt megemlíteni, hogy ez egy énekverseny, nem karaoke….
Még nem láttam az új Sting cd-t, de nem felejtettem el! Nem lesz olcsó, az új Jamie Cullum is majd 10 font… pedig a kiscsávó állítja, hogy élete eddig legjobb lemeze. Oké, összesen ha három van neki, de az első szerintem egész kellemes. Amolyan Diana Krall fiúban és jóval tökösebb kiadásban.
