2009. november 18.

Fuuuuuhhhhh. Este fél 10 van, s az egész napos mindenféle után nekiálltam fogalmazást írni gyakorlásilag. De jó nekem, végül is ezt akartam. Azt hiszem. J Szegény Ashley nem értette, mitõl vagyok olyan morózus, amikor jött, hogy elvigye a szemetet, mit tudhatta õ, hogy egy negyvenperces esszé harminchetedik percénél szakított félbe és még nem voltam készen?

Ez a vizsga remek darab. Két esszékérdés van. Egy rövidebb: statisztika adatokat tartalmazó táblázatot vagy halmazokat vagy folyamatábrát vagy egyéb függvényeket kell elemezni (a szemöldököm befonom ettõl, már általánosban (és magyarul) is tiszta szívbõl utáltam, most meg benyalhatom az egész szakkifejezéshalmazt angolul. És persze gyakorolhatom is, nap mint nap. Csupa öröm az élet.), minimum 150 szóban, erre van 20 perce a pógárnak.

Aztán jön a feketeleves. Egy pár mondatos felvetésrõl kell fogalmazást írni, minimum 250 szóban, 40 perc alatt. Véleményt nyilvánítani, elemezni, pro és kontra érvelni. Nem mindegy a stílus, az igeidõ, az alanyhasználat, a szerkesztés. Isteni, nem? J Na a ma esti finomság a „a népek manapság nem hordják nemzeti viseletüket, elfelejtik történelmüket és hagyományaikat, biztatni kéne õket, hogy járjanak népviseletben” témájú szösszenet volt. Épp hogy belefértem a 40 percbe, pedig az (elõzõekben sokat szidott) tantónéni által a fejünkbe vert vázlatkészítés igencsak jól jött.

Azért az szerencse, hogy a szavak száma kapcsán csak alsó határ van, felsõ nincs. J Kis bohó, azt hittem, ezek a palik ott meg is számolják, hány szót írok le. Hát nem. Megszámolják az elsõ mondatod szavait és beszorozzák. Lusta népség, ezért fizetem a nagy zsét ezeknek is????? Százöt font, hogy vizsgázhatom. Köszike. Igaz, otthon még drágább. Biztos nem tudnak számolni, kell valakit hívni… Az elsõ mondat az „academic” szövegben jellemzõen 8 szavas, mint megtudtam (most tessék kapaszkodni mindenkinek a saját alsónadrágjába: az átlag angol ennél kevesebb szóból álló mondatokban fogalmaz! Hova kerültem?!?!?!?!?!?!?).

Ööööö… szóval az enyimben 20 szó van. Istenkém. Meg legalább néhány értelmes gondolat. Az egyik csoporttársam most szombaton vizsgázik, ma órán az õ egyik fogalmazását elemeztük. A téma „a gyerekek helytelen táplálkozása és mozgásszegény életvitele, plusz mindezek következményei” volt. Amit ez a pali ott leírt, egek! A hajam égnek állt. Errõl elsõ lendületbõl tudnék egy ötszáz szavas esszét írni ismétlés nélkül, de ami ott szerepelt, uramatyám…. És a tantónéni úgy 6 – 6.5 pontot megszavazott neki! Lehet, hogy a mondanivaló nem követelmény. Igaz, a grafománia sem.

Pontozás. A 4 a nagyon gyenge, a 9 az anyanyelvi szint. Nekem 6.5, de még inkább 7 kellene. Szóval fel kell kötni a fehérnemût. Mert nemcsak a fenti csodaságok vannak, hanem szövegértés hallott szöveg után, válaszokat adni írásban, idõre (20 perc), a szöveget csak egyszer hallod. Aztán olvasott szöveg értése, ugyancsak idõre, egy kb fél – egy egész A4-es oldal terjedelmû, jellemzõen tudományos témájú szöveg elolvasására és az akárhány kérdés megválaszolására van kb 20 perc összesen. És a végén a beszélgetés a vizsgabizottsággal, ahol pontosan és szabatosan kell fogalmazni, a nyelvhelyességre és a kiejtésre is kellõen ügyelni. Ezt mind külön – külön pontozzák és a végén átlagolnak.

Na most irigyeljetek.

Na jó, a fentiekért nem kell. De suli után azért igyekeztem kárpótolni magam.

(a tantónénit kezdem már sajnálni. A csoport sztrájkba lépett, egyöntetûen nem csinál senki semmit. Amikor valamelyik feladatra rákérdezett a szerencsétlen (mit gondolunk róla), Bart, az egyébként sem síma modoráról ismert belga srác csak annyit nyekkent be, hogy „boring” (unalmas). Már ott tartunk, hogy tõlem várja, hogy megszólaljak, holott két napja még az volt a baja, hogy én beszélek. Még 2 nap van a helyettesítésbõl, lehet, hogy a jövõ héten neki kell szabira mennie ápolni az idegeit?)

Szóval suli után Stephanie-val és Akimivel ebédeltünk (Ancsa, lehetséges, hogy itt olcsóbb a Subway, mint otthon??????), aztán Steph órára ment, mi meg Akimivel elkoccantunk a Westminster Universitybe leadni a vizsgára a jelentkezési lapomat, jelentem, nyilvántartásba vettek, 2009. december 5-én reggel 8.30-kor vizsgázom. (A bizottságról annyit, ezek az ámokfutók szombaton bejárnak vizsgáztatni. Ez a vizsga ugyanis csak szombaton van. Elõre félek, milyen figurák kérdezgetnek majd. Aszonta tantónéni, hogy a beszélgetésen elsõsorban saját magunkról kell mesélni és lehetõleg nem megakadni, hogy bármi mást kérdezhessenek. Hát asszem ez menni fog. J)

Szóval beadtam papírkát, aztán elbuszoztunk az Oxford Circustõl végig a Regent’s Streeten a Trafalgar térre. Naaagy piros doubledeckeren….. és ki van ám világítva minden, nemcsak gyalog karácsonyi fényekkel, hanem új rajzfilmet csináltak Dickens Karácsonyi énekébõl (szinkron: Colin Firth, Bob Hoskins és Jim Carrey mint Scrooge), és a film egy – egy részletét mintázó felhõk vagy jelenetek vannak kirakva az égõkbõl. Bizony ám…! Jajj… találtam (véletlen volt!) a múltkor egy Disney – boltot. Gyorsan továbbálltam, nehogy megtámadjon egy embernagyságú Micimackó.

Csak elérek a végére egyszer: célállomás a National Portrait Gallery volt. A gyanútlan apácák megtévesztése végett közvetlenül a National Gallery háta mögött helyezték el és a térképen a még nagyobb ködösítés kedvéért csak National Galleries szerepel. De mi akkor is megtaláltuk! (Bár Akimi elsõ lendületbõl rögtön a Leicester Square-ig menetelt.) Nos, ez sem egynapos túra (mármint, ha reggel elkezded, estig nem érsz a végére.), de csodálatos, pazar! Nincs túl sok szöveg a képek mellett, de elég érdekesek ahhoz, hogy felkeltsék az ember kíváncsiságát. Itt – ott számítógépeken érintõképernyõ segítségével lehet keresgélni az egyes képek közt és minél többet megtudni róluk. A rabszolgaság eltörlésérõl szóló Lordok Háza-beli vitát ábrázoló képhez külön ismertetõ van a rabszolgaságról a brit birodalomban, és arról a folyamatról, ami az 1833-as Abolition Act-hez vezetett. Amikor elõször jártam Londonban, két éve, októberben, a Temze partján sétáltunk Terivel és arra figyeltünk fel, hogy egy kis csoport színész korabeli kosztümökben elõadta, hogyan történt a fenti törvény alapján a rabszolgák felszabadítása. Ezt – mint kiderült – minden évben eljátsszák.

(Központozás: az angolok nem használnak zárójelet. Sose. Gondolatjelet se. Csak kötõjelet, de azt is ritkán. Medve anyám….)

A Gallerybe tehát még sokszor vissza kell menni. Stephanie-val találkoztunk a múzeum elõtt, elmentünk a Nemzeti Színházba. (Tegnap nem írtam, mert este eldõltem, mint egy zsák, sokszor annyira elfáradok estére, mint egy komolyabb expedíciónál tevékenykedõ serpa. Mire hazaérek, vacsora, tus, alvás. Ma megembereltem magam, muszáj gyakorolnom. Meg aztán a lányokkal annyit nevettünk este, hogy még akkor is folyt a könnyem a sok nevetéstõl, amikor hazaértem.)

Azért a Nemzeti Színház, mert tegnap is ott kötöttem ki. És bevégezetlenül maradt a misszió. Igaz, ma is. Tegnap Gabival (svájci) elõször a Parlamentbe akartunk menni. Ott egy segítõkész, ám szigorú biztonsági bácsi elmagyarázta, hogy jellemzõen be lehet menni, de aznap épp nem, mert másnapra (vagyis mára) hivatalos oda a királynõ, megnyitandó a plenáris ülést (State opening). Így aznap egy lélek se, csak akinek dolga volt ott és (szénné) kellõen megmotozták. Akkor elcaplattunk Gabival a South Bankhez. Ott van a County Hall Gallery, amiben most épp egy hatalmas Dalí-kiállítás látható, továbbá a South Bank Hall és a Nemzeti Színház.

És hát épp jazzfesztivál van (igggeeeeen…. Bibibí), a nagyobb koncertek elõtt a zenész nénikkel és bácsikkal mûhelybeszélgetés történik, az pl ingyenes. Tegnap Carla Bleyt hallgattam csevegni, pl. Na erre kössetek csomót!

Élõzenét minden este lehet hallgatni a Nemzeti Színházban. Egy kis pódiumon jazz- (és egyéb) triók muzsikálnak, amit lehet az étteremben vacsora közben, vagy a kávézóban vagy akár a hallban ülve hallgatni. Furcsa az épület, de nekem nagyon tetszik. Kicsit azokra a rajzokra emlékeztet, ahol egymással sosem találkozó folyosók és lépcsõk labirintusa alkotja az épületet. A falak szürkék, érdekes felületûek, mintha durván megmunkált, majd malterral lekent deszkával lennének borítva, mégsincs hiányérzete az embernek, a szerkezet és a felület minden mással, a fényekkel, a dekorációval és a belsõ bútorokkal is összhangban van. Kimondottan jó hangulatú hely.

A színház mellett a Temze partján napközben kis könyv- és bakelitlemez-piac mûködik. Ma már zárva volt, de tegnap még nem. (Khm. Szóval. Egy Dickens keménykötésben és egy Henry James puhakötésben a zsákmány.) De a Karácsonyi ének felét már elolvastam!