Mármint a vizsgáról történő beszámolóé.
A szóbelire visszacsattogtam meglehetősen korán, fél 4 felé az épületben voltam, megkerestem a szobát, egy árva lélek nem ült kinn, ellenben egy magas, szikár és áttetszően világos (szemű – bőrű – hajú) idősebb pasas kinyitotta az ajtót, rám nézett, megkérdezte, hogy Petra vagyok-e és beinvitált. Az előttem levő két vizsgázó vagy nem jött el vagy késett, én mindenesetre háromnegyed órával a kitűzött időpont előtt átestem a szóbelin.

Egészen addig nem kezeltem ezt a procedúrát vizsga gyanánt (amiért is illik idegesnek lenni), amíg ez a pali el nem kezdte mondani a magáét. Olyan volt, mint egy robot. Gépiesen böfögte fel a mondatokat és kérdéseket, a világon semmire nem reagált, sem arra, amit mondtam, sem arra, ha poénkodni, urambocsá csevegni próbáltam. Értem én, hogy ez egy vizsga, de akkor mi a ráknak kérdeznek egyes vizsgáztatók olyanokat, hogy Wayne Rooney jó focista-e? (a ruhatárban hallottam) Jó, az nyilvánvaló, hogy nem Simon Cummings kérdezte (így hívták az én vizsgáztatómat), mert ennek a pasasnak higany folyt az ereiben, nem vér. Anyám szerint nincs baja, csak angol. Erre nem is gondoltam, de lehet benne valami, mert az egyetlen igazi jó fej tanaram, Pierre konkrétan ír, nem angol. (Vicces, amikor lelkesen ecsetel valamit, és előjön az ír akcentusa, azt, hogy „much” olyan szép u-val ejti, hogy öröm hallani..:)))

A dolog előnyeként korán végeztem, hazamentem és igyekeztem nem kiköpni a tüdőmet, ez a meghűlés nem akar javulni. Otthon aztán rátettem egy lapáttal, mert elkezdtünk beszélgetni Csabával, amiből az lett, hogy este 6tól fél 10ig jártattuk a lepénylesőnket, nem sok tüdőm maradt. Ő a legközvetlenebb a fiúk közt és Misi, aki logisztikából diplomázott és most dolgozik meg tanul látástól mikulásig.

Oxford

Reggel nem kapkodtam, megosztottam az előző nap élményeit és tanulságait a saját bevallása szerint is erősen másnapos (aznapos?) Misivel, majd megállapodtunk abban, hogy a 12 éves Jameson az jó dolog…

A kiránduláson az eredeti csapatunkhoz (Akemi, Élodie, Michael meg én) csatlakozott két fiú: Ergün (török) és Sylvain (francia), valamint egy lány: Soraya (belga). Diego Armando (aki olasz és NEM Maradona, de csak és kizárólag az olasz hatóságok szőrös szíve okán, akik nem engedték a futballrajongó Signor Vassonak, hogy kisfiának a Diego Armando Maradona Vasso nevet adja, így szegény Diego kénytelen megelégedni két keresztnévvel…J) nem jött, nem tudni, miért.

A vonaton olyanok voltunk, mint az osztálykirándulásra igyekvő gyerekek, élveztük minden percét, nagy zajt csaptunk, mindenki beszélt, jellemzően egyszerre. A vasútállomás és a város környező része csalódást okozott Cambridge után. Összességében is sokkal jobban tetszett Cambridge, kisebb, csendesebb, elmélyültebb városka. Na jó, nem városka, egyetlen nagy campus az egész, college college hátán, megszakítva egy kávézóval, pubbal, neadjisten lakóházzal. Oxford ennél jóval városiasabb. Vannak korzók, turistalátványosságok (nekem nagyon tetszett a karácsonyi dalokat „éneklő” kutty, de a fúvóskvartett is), éttermek rogyásig, de pl. pad a parkban, az egy szál se.

Csak keringtünk, mentünk, nekem meg dagadt a torkomban a mandulám és ment fel a lázam, a végére menni alig tudtam, a délután nagyobb hányadára alig emlékszem, igen gyatra állapotban voltam. A vonaton már rendesen rázott a hideg, alig értem haza, forró fürdő, feles pálinka, beöltöztem, aztán alvás.

A hétfői napot pihenéssel, regenerálódással töltöttem. Főztem, tévéztem, aludtam. Este megjöttek a fiúk (pedig nem a bányában dolgoznak, egyesek pl. szabadnaposak voltak ma), Misi volt olyan kedves és megnézte ezt az átok laptopot, mert nem akar a netre felcsatlakozni, még vmi szoftvert is rátett és futtatott és más egyéb virtuális hókuszpókuszokat művelt, majd megállapította, hogy nem működik a wifi – kapcsoló gomb. Hurrá. De javasolta, hogy vegyek vmi kütyüt, amitől majd fogja érzékelni a madzagtalan internetet a drága. Éljen. De meg ne kérdezze senki, mit kell venni. Majd én megkérdezem alkalom adtán újra. Ki kéne írni a homlokomra: Vigyázat, júzer!!

Kár, hogy Szabi elköltözik (ő kertészkedik). Ma egy újabb török fiú jelent meg, állítólag itt lakik, de még nem láttam. Kezd ez vicces lenni, időről időre új emberek tűnnek fel, akik itt laknak. Mintha ez amolyan hobbit-ház volna, rejtett folyosókkal és szobákkal. Lesz új szobatársam, Maya tegnap elköltözött. Egy indonéz – jellegű leánka a delikvens, elég csendesnek tűnik, ami nem baj. Legalább vegyesen fogunk itthon angolul és magyarul beszélni, ez jó.

Frenki és Szabi az interneten kertészkednek, óriási. Ez is egy hobbi, de nem esik az eső és ásni se kell. Frenki (ő amúgy Pisti, valami vezetéknév- dolog alapján lényegült át Frenkivé, de közelebbit nem tudok) olyan gazdaságosan használja ki a földjét (láttam!), hogy az állatok csak egysoros oszlopban férnek el a földterület mellett. Saját bevallása szerint sincs így nagy esély szaporulatra (nemcsak az utódok nem férnek el, de az előállításukhoz nélkülözhetetlen tevékenység sem valósítható meg hely hiányában), de nem nagyon bánja. Articsókában nagyon menő és éjjel kettőkor szüretelni fog, addigra érik meg a valamije…. Eszem megáll (más egyebem nem bír, lévén nincs olyan, csak hogy a Ford Fairlane – rajongóknak is kedvezzünk)…

Egyszercsak beállított két török leányzó, akik a másik török fiú barátnője plusz annak barátnője, ittak egy pohár bort, csevegtek, majd távoztak.

Ami a szombati posthoz írt kommenteket illeti:

Ad 1) közig hülyevizsga: nem lenne ez rossz ötlet, ha ettől tényleg nem a hülyepicsák, hanem az értelmes szakemberek kerülnének oda, ahova. De mint tudjuk, mindig vannak egyenlőbbek. És ők ritkán a rátermettebbek.

Ad 2) elmagyarázni a letét fogalmát ezeknek??????? Ez kérem elvileg a „common sense” (józan ész) által meghatározott jogelvek alapján működő világ. (Khm, khm… ezt csak a megfázás, nem a kétkedés mondatja velem..) Nem emlékszem sokra Pokol Béla tanár úr jogszociológia előadásaiból, a common law jogrendszert (amit Badó Attila felejthetetlen anekdotája nyomán sosem fogok „kámon láv”-nak ejteni) amúgy se ő tanította, tán épp Attila.

Szegény… a ballagásunkon mint dékánhelyettes, ő vett részt (Bucsok profnak zsenánt volt), színes bársonyköpenyében a kari pecséttel a nyakában tényleg úgy nézett ki, mintha egy McHammer klipből lépett volna ki. Meg is kérdezte egyik vidám évfolyamtársam, hogy „Attila, rappelni is fogsz?” De mi is épp annyira vettük komolyan, elvégre néhány perccel később ünnepélyesen körbeálltuk és megkoszorúztuk a lófarát….