Nos eltelt 4 hét ebben a remek kis munkában, hát most megtapasztalom azt is, amikor én is térdelőrajtban várom, hogy a mutató elérje az 5 órát délután, nem rossz sem a munka, sem a hely, de nem is olyan jó egyik sem, hogy indíttatásom legyen tovább maradni. Szerencsére az amúgy példás munkafegyelemmel bíró főnökeim sem, így nem gáz, h a női küklopszon kívül mindenki elpárolog percek leforgása alatt délutánonként. Egy komoly hátránya van a helynek, Wembley eléggé kiesik a város központjából, jó egy óra, míg eljutok valahova, pl haza.

Manci ma búcsút vett tőlünk, hazudnék, ha azt mondanám, hogy bánom, mert kicsit sem. Pedagógiáról nem hallott, na jó, ez nem csoda, de egy anya, aki a második gyermekével várandós, minima calcula némi türelmet és empátiát illene, hogy tanúsítani tudjon elesett embertársai iránt, aki most én vagyok, de nem megy ez igazán...

Mindegy, nem kell ide agysebésznek lenni, kb mindent megtanultam már, csak még sokat hibázom, ami a küklopsznak mindig jó ok arra, h megrugdosson verbálisan. Sebaj... sose legyen nagyobb öröme az életben.

Amúgy sem értik, hogy lehet, hogy az egyik legendásan tapló területi képviselő, akivel volt szerencsém első héten összeszaladni és kölcsönösen rossz véleményt kialakítani egymásról, velem egy ideje emberi módon képes kommunikálni (értsd: nekem köszön és ha segítek neki, megköszöni, telefonban mindezt), velük meg nem. Hát édeseim, az emberekkel tudni kell bánni.

Az ügyfelek velem ugyanilyen dermesztően értheteten módon kedvesek, tegnap egyszerre három vonalon kerestek, Artur a végén már csak röhögött és átvette az üzeneteket, amiket az ügyfelek küldtek nekem... nem csoda, h a küklopsz féltékeny... :) Van, aki megkérdi, honnan jöttem, mert az akcentusomból nem tudja megállapítani, a másikkal a hétvégéjéről váltunk pár szót, és hát istenkém, ha emberként bánnak az emberekkel, némelyik még örül is neki.

Jövő héttől (keddtől, mert ez egy olyan hely, h hétfőn munkaszüneti nap lesz, mert a május 1 szombatra esik, de a szerencsétlen pógár nehogy elessen már a hosszú hétvégéjétől...) egyedül leszek, gardedám nélkül, Manci hiányában. Apropó, csapatépítési és Mancibúcsúztatási jelleggel kedden bowlingozni mentünk. Nem tudom, melyik zseniális (egyébként fejenként 2 - 2 gyerekkel bíró) főnök ötlete volt, mert ugye a hetedik hónap végén egy kismama már ritkán áll neki bowlingozni, ezt az apróságot sikerült figyelmen kívül hagyni, arról nem is szólva, h "ki kér sört?" felkiáltással távozni a pult irányába nem túl figyelmes a leendő anyukával szemben, kajára meg végképp nem gondoltak..... egy órányi bowlingozás után (a két főnök nyert, nahát...) ők leléptek, mi meg leültünk enni meg sörözni normálisan.