Először jöjjön a békésebbik: a Szépműben Degas-tól Picassóig címmel nyílt kiállításra tessenek sűrű tömött sorokban elkoccanni, a honlapon felsorolt nevek közül mondjuk a modernebbek nekem annyira nem fekszenek, de Courbet vagy Corot képeit helyettem is tessenek hosszan elnézegetni.
A kevésbé békés vélemény: valaki ossza meg velem legyen kedves a titkot, miért esik a férfinem jelentős hányadának nehezére szavakba önteni egynehány fontos gondolatot és megosztani azt az érintett női hölggyel?
Ha fájdalmat is okozom azzal, amit őszintén gondolok, el tudom mondani úgy, hogy a másik érezze, tudja, hogy attól, hogy ezt gondolom róla / érzem vele kapcsolatban, még nem szeretem / tisztelem kevésbé. Ha akármit mond, az már kezdete lehet egy (akár hosszabb) kommunikációnak és abból bárakármi is születhet. Jó is, rossz is, de Valami. A semmiből nem lesz Valami.... Na persze, ha gondolok valamit és ki is mondom, illik magam tartani hozzá, vagy ha mégsem, azt tudni kell megokolni.
