Az első baleset

 

Kész csoda, hogy nem hamarabb történt, csak ma este (péntek). Egyszerűen nem láttam a lépcsőfokot, melléléptem, kiment a jobb bokám. Meglehetősen fájdalmas, ha mozdítom, de ha nem mozog, nem fáj, remélem, nem komoly. Holnap szombat, pihentethetem rogyásig. Most meg olvashatok, visszatértem gyermekkorom egyik legkedvesebb olvasmányához, Kiplingtől olvasom a Dzsungel könyvét (angolul). Nagyon régies a nyelvezete, messze nem olyan könnyű olvasmány, mint anno magyarul volt. De így is tetszik. Különösen a nevek átfordítása. Annak idején úgy képzeltem, ez is a fordítás része volt és micsoda tudással bírhatott az a fordító, mennyire ismerhette Indiát, hogy ilyen furcsa neveket talált ki. Nem von le a fordítás értékéből, ha elárulom: semmit a világon nem változtatott a neveken a fordító, mindössze a magyar fonetikához igazította őket. Így lett Maugli a „Mowgli”-ból, Bagira a „Bagheera”-ból, Ká a „Kaa”-ból és így tovább. Aki szereti Kipling indiai témájú írásait, a Kimet feltétlenül olvassa el. Letehetetlen. Nem ez a pontos címe, de ennek alapján mindenki megtalálja.

 

Valaki a szomszédban Alizée-t hallgat, nahát… nekem is megvan az a cd otthon (egy koncertfelvétel).

 

Baleset update.

 

A probléma alighanem nagyobb, mint eredetileg gondoltam, nem tudok ráállni a lábamra. Ha holnap sem, akkor kórház. Nincs mese.

 

Végül nem vártam meg a szombatot és jól tettem. Bevettem ugyan egy Cataflamot, de ez inkább volt a reménykedés jele, mintsem valódi segítség, és tudat alatt nem is vártam tőle megváltást, aminthogy nem is hozott. Összeszedtem a papírjaimat és némi pénzt, kikészítettem mindent az ágyamra, majd háromkézláb leevickéltem a földszintre. Misi volt egyedül itthon (a földszinten), nagyon kedvesen segített a kanapéig jutni, még a holmimat is lehozta. Felhívtam a sürgősségi központi számot, de itt csak a rendőrség, a tűzoltóság és a mentők közt lehetett választani, a főpolgármester nyilván házon kívül volt.

 

A mentőkkel aztán hosszasan egyeztettem, majd egy órán át, több szakaszban, míg közölték, hogy jön értem egy kocsi. Újabb félóra, kocsi megjön, mentőorvos hölgy nézegeti a lábam (addig jegeltem), tapogatja, aszongyahogy: „fracture”. Na ez mi a bánat, mert jót nem jelent az tuti, de ha már rosszat, akkor mennyire rosszat? Repedt vagy tört? Be kell vinni, ápoló / sofőr hoz egy amolyan söröshordó – húzogatásra méretezett kétkerekű, üléssel felturbózott eszközöt, becsomagol engemet nagy piros takaróba, majd beleszíjaz a közlekedési alkalmatosságba. Zsír, ilyenben még nem utaztam. Kiráncigált a mentőajutóig, fel a rámpán, amit aztán a hidraulika emel tovább, ne ezek a szerencsétlen manusok kapjanak sérvet.

 

Bent menet közben végigvesszük a ma már kb négyszer elhangzottakat, nehogy elfelejtsem, hogy hívnak, mikor születtem, ilyesmi. A kórházi parkolóban áthelyeztem a székhelyemet egy tolókocsiba (expressis verbis, mert magam nem tudtam hajtani, csak engem taszigáltak benne), majd letámasztottak a váróban. És Misi mindezek alatt kitartóan ott volt, erkölcsi, illetve időnként fizikai támogatást nyújtva, le a kalappal előtte.

 

És vártunk 2 és fél órát.

 

Ekkor (hajnal fél egy) vigyoridoki (vmi rezidensféle) értem jött és elhajtott velem, de nem a naplementébe, hanem csak az egyik vizsgálóig, ahol ismét nézegetés, tapogatás, mozgatás következett. Azt mondja, röntgen kell. Ok. Vártam 15 – 20 percet, mire odatuszkoltak. Röntgen után vissza, ismét 20, inkább 25 perc elteltével vigyori visszatolat, hogy „fracture” (köszike), most begipszelik, aztán még egy röntgen. Na ne már, lehet, hogy ezeknek itt ez a hobbijuk, nekem azért volnának még kiegészítő (és nagyon baráti) javaslataim.

 

De nincs kecmec, életem első gipsze beüzemelésre került (újabb 20 perc várakozás után). Móka volt, nagy, azbesztlemezre emlékeztető lapokból szabta ki nővérke a csidmaformátumot, vízbe áztatta, majd applikálta az előzetesen gondosan bebugyolált lábamra, térdig. Nem mondom, egész helyes kis darab, de a végleges gipsz lesz csak dekorálható, ez átmeneti.

 

Ekkor megérkezett csinidokinéni, aki az orvosegyetem mellett tuti Dale Carnegie-t hallgatott, mert olyan elánnal ecsetelte nekem a második röntgen felé vezető úton a törésem (tört, megkérdeztem) nagyszerűségét s tekintélyes mivoltát, hogy kezdtem kitüntetve érezni magam. Nagyon azért ezzel együtt sem megnyugtató, hogy akkora luk tátong a valamikori egybeszabott csontomon, hogy a csavarozáson gondolkodnak…

 

Misi mindeközben rendületlenül várt a folyosón.

 

Röggönybácsi már mint régi kedves ismerőst üdvözölt a fedélzeten és mivel ágyastul toltak oda, nem kellett vesződni az ülj át léci az ágyra című feladattal sem. Röggönykészüléket arrébb húzta, aztán hadd szóljon. A gép, mert ő egy árva szót se.

 

Visszatoloncoltak a vizsgálóba, újabb várakozás, majd csinidokinéni megjött és közölte, hogy ad 1) hazamehetek, ad 2) hétfőn vissza kell jönnöm, hogy eldöntsék, szoborba öntenek (gipsz) vagy inkább megfaragnak maguk (csavar). Hurrá!

 

Vigyorirezidens további várakozás után befutott és letörölhetetlen boldogsággal az arcán közölte, hogy akkor hoz nekem mankót! Éljen! Már nem is emlékszem, mikor szereztem ekkora örömet valakinek utoljára. Mindenesetre ez a figura hajnal 3kor is tud annak örülni, hogy megmutathatja a könyökmankó használatát. Még én voltam morózus, hogy le akartam beszélni, mondván, használtam már ilyet…

 

Mindegy, kicsire nem adunk, jöjjön az a mankó, lenyomom Házdokit is, csak ugorjon elém. Kicsattogtam (szó szerint) az előtérbe, ahol MISI MÉG MINDIG VÁRT! Szeretném erre nyomatékosan felhívni a figyelmet, igenis, léteznek még úriemberek.

 

És az övé volt a nap poénja is. Mire lehet használni a mankót? Hát kérem, kardozni lehet vele! Ott a pont.

 

A szombat reggelig tartó fennmaradó két és fél órát átaludtam, de egyrészt baromi kényelmetlen felpolcolt és begipszelt lábbal aludni, másrészt fájt. Ez baj, mert ha erősödik a fájdalom és feldagad a lábam a gipszben, azt jelenti, rossz a vérkeringés és akkor azonnal vissza kell menni a kórházba. Így most aszkétaüzemmódban nyomom, no fájdalomcsillapító, lábujjakat időről időre mozgatom, hogy mi a helyzet. Izgalmas élet..

 

Főzni se fogok, meg semmitse, mert ha ez az átok elkezd összeforrni a gipszben, tán megúszom a csavargást és járógipszben lejthetek be Ferihegyre. Milyen romantikus…