A reggelről már beszámoltam, így nem maradt más hátra, mint az örvendetes további fejlemények ismertetése. Nem dagadt be. Nem zsibbadt. Fájt, de nem túlságosan nagy meggyőződéssel, leginkább a péntek éjszakai macerálást bosszulta meg. Délután be mertem venni már egy enyhe fájdalomcsillapítót (addig nem, hogy észrevegyem, ha romlik a helyzet), azóta meg nem is fáj. Csak nehéz ez a k..a gipsz, és noha tagadhatatlanul (bár nem szó szerint) menő vagyok benne, összességében nem örülök ennek a kis kalandnak.

 

A fiúknak pedig elismeréssel és hálával tartozom. Járóképességem teljes birtokában ezt majd palacsinta és egyéb süteményhegyekben szeretném leróni. Zoli bevásárolt, még a pizzámat is megsütötte, Szabi a számítógépét adta teljes napi használatba, Misi filmet írt ki dvd-re, hogy megnézhessem, mindenki más is akkor és ott segített (ha egy teát kellett főzni, ha el kellett pakolni valamit utánam, ha hozni kellett valamit utánam), amikor és ahol tudott, így gyakorlatilag minden feltétel adott volt a gyógyulásra. Apropó fiúk, se Frenki, se Imi nem volt ma sehol.. csak nem költöztek el..? Szabi lényeges előrehaladásra tett szert a búzatermése kapcsán. Baksa és Csaba meg a tegnapi bulit heverték intenzíven. Mármint itthon, nem az intenzíven, de kissé megviseltek voltak mindketten.

 

Estefelé Teri barátném is meglátogatott, nagyon jólesett, nemcsak a gesztus (az is), de főleg a beszélgetés. És még könyveket is hozott.

 

Igaza van Csabának, nem kéne tervezgetnem, meg agyalnom a hogyantovábbon, amíg nem tudom, mi lesz a sorsa a lábikámnak….

 

Vasárnap

 

Nem kenyerem a türelem, egyre rosszabbul viselem, hogy ágyhoz vagyok kötve. Bevásárolni kellene, főzni, jönni – menni, a dolgomat intézni. És az sem segít, hogy ez az átkozott vacak, ami a laptopom, rossz. Egész egyszerűen az a gombja, amivel a wifi bekapcsolható volna rajta, nem működik. Nagyon nagy szükségem lenne most az internetre és nemcsak a bevásárlás, hanem millió egyéb dolog miatt. Aluszékony is vagyok, felteszem, a sérülés és az ezzel járó kellemetlenségek, aggódás és fizikai megterhelés miatt. Rémes ez az egész.

 

Ennél már csak egyvalami durvább, az a képtelen és ostoba ötlet, hogy anyám jöjjön ide engem ápolni. Ad 1), ha szükség lesz ápolóra, gondolkodunk a megoldáson, ad 2) akkor sem anyu lesz az. Könyörgöm, Budapesten sem mer lemenni a metróba, mert fél az egésztől, és kizavarná ide bárki is Londonba, amikor a nyelvet se beszéli? Elmeháborodott és felháborító az ötlet is. Egyetlen ember van, aki itt valós segítséget tudna jelenteni, Gizella. Ismeri a várost, beszéli a nyelvet, feltalálja magát. De nincs egyelőre szükség semmi ilyesmire.

 

Hétfő

 

Kezdődött azzal, hogy elaludtam. Csengett a telefon, fel is ébredtem, de még korán volt, hát visszaaludtam, végül 8 után ébredtem. A taxit 9re rendeltem, így mozgási korlátozottságomhoz képest rekordsebességgel fejeztem be a csomagolást (2 napi cuccal mentem, ha netán bent tartanának), öltözködést, stb. A taxis még korán is jött, így fél 10 előtt bent voltam, nem is kellett sokat várnom (relatíve a 10.15-ös időpontomhoz képest), fél 11 után doki elé kerültem.

Nyilván sokadik lábatöröttje voltam aznap, de kicsit sem volt felvillanyozva attól a rohamos gyógyulástól, amit az eltelt 2 nap alatt produkáltam, rezignáltan nyomogatta a lábfejem és a bokám, hogy hol (nem) fáj, majd felírt egy másik gipszet, jöjjek vissza vele meg a lábammal 4 hét múlva. Ekkor kotyogtam közbe először (!), hogy nekem ugyebár repjegyem van egy hét múlva, repülhetek-e, meg hogy ez most akkor fekvő-e avagy járógipsz…? Nagyot nézett. Nem sok jót olvastam ki a tekintetéből, a legenyhébb a „hülye ez a tyúk…” volt. Mindenesetre áthúzta, amit felírt és egy másik valamit írt helyette, majd mogorván hozzáfűzte, hogy ez levehető, ha pampognának a repelőtéren. Zsír!

 

„Átkocogtam” a Plaster roomba, ahol gipszelnek, meg minden egyéb mozgássegítő eszközöt osztanak a jónépnek. Itt egy igen jó kedélyű figura várt, aki csevegett egy sort velem (az első nemzombi a kórházban), majd leemelt egy síbakancsra emlékeztető fekete valamit a polcról, szétszedte, majd a gipszétől megfosztott lábamra applikálta. Kibicegtem hátizsákostul, 2 stück mankóval, síbakancsban, időpontot kértem, faggattam a recepcióskislányt arról, hogy most akkor mi legyen a biztosítással, meg ilyesmi, de lerázott azzal, hogy majd megkeres a belügy (Home Office). Az meg minek?? Majd kiderül, ha megírják. Még kiebrudalnak az országból, hogy nyakam szegni járok ide…

 

Mindenesetre van magyar taxisom is, ő vitt reggel, 15 fontért, vissza ennél kicsit olcsóbban jöttem, 12-ért, de azok ki vannak plakatírozva a kórházban, éjjel – nappal ennyiért mennek.