Ismet egy szep uj nap es ez sem telhet el szep uj blog felfedezese nelkul. Ezuttal teljesen artatlan vagyok a dologban, az Index tehet az egvilagon mindenrol. En csak kivancsi voltam, ugyebar. De most olyat talaltam, de olyat... nagyon tetszik. A motto: Latin never dies.

Es milyen igaz, tehat ajanlom mindenki figyelmebe a www.laudator.blog.hu blogot, nekem az egydollaros es Vergilius tortenete nagyon tetszett. (http://laudator.blog.hu/2009/01/08/az_egydollaros_es_vergilius)

Kellemes muvelodest.

Ezzel is tartozom.

Szombat: koltoztem es Godot-ra vartam. Delelott atcuccoltam az elso kort az uj helyre, aztan bevasarolni szerettem volna, de ez meghiusult. Nem szeretnek halatlan lenni, ezert csak akkor irom meg a reszleteket, ha pro vagy kontra kiderul, megerte-e Godot a raforditott idot (munkaugy, nem maganugy). Mindenesetre meg aznap este athurcoltam a masodik kor cumomat is. A hazban vagy tizen lakunk, a neveket is csak kb tudom (arcokhoz kapcsolni egyre jobban megy): Csaba (zalai, teat iszik es a tobbiek szivatjak, pedig nem rossz fej), Pisti (nem beszel sokat, de ez nem is baj), Zoli 1 (a legnagyobb ego a hazban, rem viccesnek erzi magat), Szabi (kerteszkedik, azonnal szimpi lett), Zoli 2 (azt hiszem... o a legfiatalabb es pont ennyire erdekes), a torok srac (mondta a nevet, de isten bizony nem emlekszem), Misi (o az egyszem diplomas, szinten IELTS-re tanul), Mate (vele reggel szoktam osszefutni), meg egy, akinek nem tudom a nevet es a szobatarsam Maja (szegedi, es nagyon fiatal. Es morozus kisse).  

Vasarnap:

reggel tali a Paddington helyett a King's Crosson, majd vonatra pattanas Cambridge fele. Elodie, Akemi, Michael meg en. Baratsagos gesztus a brit vasut reszerol, hogy ha negyen utaznak egyutt, felaron mehetnek, mert csoportkedvezmenyt kapnak. Meg egy ok a fustbe burkolozo Turner-kepeken tul, hogy kedveljem a vasutat.

Egy ora alatt meg is erkeztunk, majd nagy vihancolas, csevereszes kozepette elindultunk a kozpont iranyaba. A tobbiek meg nem sejtettek, hogy notorius trespasserrel van dolguk, szerenysegem ugyanis mindenhova bedugja az orrat, mert kivancsi es a legkevesbe sem riaszt vissza, hogy a nyitott kapu mogott epp egy maganhaz vagy egy college rejtozik. Ha nyitva van, hat nyitva van, miert nem csukja be.... Nem mintha barmi egyebet lattunk volna college-on kivul. Marmint funkcionalis szempontbol ertekelve a hazakat.

NA DE A KERTEK!!!!!!!!!!!!!

Ooooooooo..... Erika, ha lattad volna azokat a kerteket! Egyikbol nyilik kis rejtett kapun at a masik, lugasok, benyilok vezetnek at ujabb es ujabb kertekbe, parkokba. Ha semmi egyebert nem, ezert erdemes volna itt elni.

Es ekkor meg nem sejtettem, hogy mi var ram a vizen. Van ezeknek ott egy helyre kis folyojuk, amin kirandul, illetve most csak varost nez (magas a vizallas, privat csonakot nem lehetett berelni) a jo nep. Egy szemtelenul jokepu es egesz veletlenul Tom nevu fiatalember tolja a csonakot (akar Velenceben, nem evez, hanem azzal a hosszu bottal navigalja es tolja) es mesel a latnivalokrol. Azokbol pedig annyi akad, hogy indokolt egy kis laposuvegben nemi tomeny alkohol elhelyezese a mellenyzsebben (nekem se mellenyem, se zsebem, se alkoholom nem volt, de a hideg ellen is hatasos, mert a vizen bizony huvos van), nehogy sokkhatas erje a kedves turistat. Kepzelem, hogy a Vasmacskoz cimzett pub forgalma milyen lehet, ott er veget a tura...

A Trinity, A St John's, a Queens' (nem Queen's, amint ez a Tom felvilagolt, mert nem egy, hanem tobb kiralynohoz kapcsolodik a tortenete) College, a konyvtarak, a templomok es kapolnak... jajj.... valaki nem tudna nekem megszerezni a Spektrumon anno tobbszor levetitett sorozatot A brit epiteszet ezer eve cimmel? Nagyon kene.

Ittunk egy forralt bort a tura utan, de nem az Anchorban, hanem egy masik pubban.

Ujabb kovalygas, felig lezart teruletekre bemereszkedes (Akemi mar nagyon nevetett a vegen, hogy javithatatlan vagyok.... ebben lehet nemi igazsaga, de hatha megse... :)) aztan ebedeltunk, imet maszkalas, szakado esoben, vissza a vasutallomasra. Utana meg Godot-val is sikerult talalkoznom, oriasi! 

Hatarozottan akklimatizalodom. Eszrevehetoen tobbet filozofalok az idojarason, mint otthon. Tegnap este pl, amikor egesz napos civilizalt idojarast kovetoen kezdett el annyira szakadni, mintha teljesitmenyberben tenne, raebredtem, hogy ebbe az orszagban a ruhatarnak ket alapkelleke van (ezek kozul nekem csak az egyik, termeszetesen a kevesbe jelentos darab van meg, de ezen javitunk): a napszemuveg (igen, Ez van meg) es a gumicsimma.

Naiv lelek, en, 34 evig eltem abban a hiszemben, hogy ez utobbi kizarolag mezogazdasagi megfontolasbol hasznalatos munkavedelmi alkalmatossag. Pedig nem. Itt barki bamikor jarhat gumicsimmaban (valoszinunek erzem, hogy a par evvel ?? ez elotti divatorulet innen indult), minden alapja es oka megvan ra es senki nem fogja azt megkerdojelezni. Barmelyik pillanatban leszakadhat ugyanis az eg es a varos egy pillanat alatt unnepelyesen dagonyava lenyegul.

Plusz:

Megkerdezem az emberektol, hogy vannak. Es nem erzem a dolgot tolakodasnak. :)

Tejjel iszom a teat. Jo, erre otthon is volt pelda, de nem ilyen rendszeresseggel.  "You take coffee, I take tea, my dear...." :)) Na itt meg nem tartunk, de mint immar teljes jogu tagja a Marylebone konyvtarnak, dvd-ket es cd-ket is kolcsonozhetek, bibibi!!! Rogton ki is vettem a Galaxis utikalauzt..... Csak hogy emlekeztessem magam, hogy NE ESS PANIKBA!!!!! (torolkozo ettol meg nincs nalam, ami nagy hiba, tudom, ellenben ismerem a valaszt (42)...)

Ma delutan alkoholmentes hajokirandulasra megyek. Mar elore felek. Eredetileg nem fogadtam absztinenciat, de a megfazasomat komolyan veszem es gyoccert szedek raja, ami nem kompatibilis az alkohollal. Rem bosszanto, mert egy forralt cider gondolatatol is konnyek szoknek a szemembe, de ma este marad a tea. Es a tobbiek a sulibol ott lesznek, Elodie, Akemi es Michael biztosan meg meg sokan masok...

Internetezni, a tobbiekkel beszelni meg Tomot, az extanaramat szemmel tartani bejarok a suliba. Sajnos o nem tanusit ugyanekkora figyelmet irantam, de ettol meg nincs vege a vilagnak. :))

Nem idezek, nem linkelek, csak ajanlok. NAGYON AJANLOM!

Elet es Irodalom, TGM (gyk Tamas Gaspar Miklos): Hej, cigany!

El sem tudnam sorolni, mennyi minden marad ki itt az eletembol, ami otthon megvolt es itt nem a kenyelmi kerdesekre gondolok (holott gondolhatnek arra is), hanem a zenere es a teniszre. Tartozom egy toredelmes vallomassal. Azt hittem ezek nelkul nincs elet - Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita.

Ami azt illeti, van. (Extra Hungariam is....)

Ma eloszor voltam annyira kevesse leterhelt, hogy

ad 1) felkoccantam az ES honlapjara olvasatni kicsit

ad 2) meglatogattam regi kedvencemet, a salakblogot.

Erdemes volt.

Kedvelem Megyesi Gusztav irasait (is), de sajnos a mai napi poenversenyt kiutessel nyerte a salakblog az alabbi szosszenettel (Bordin irta, o az egyik blogger): "Először arra gondoltam, hogy megírom, miként vált a Salakblog szerkesztősége kétszemélyi felelőssé, amiért Magyarországon nem lehet rózsaszín füzetbekötőpapírt kapni Rafás mintával, de az események keresztülhúzták a számításaimat."

Ez csunyan ut. Ha valaki netalantan latna ilyet, nekem feltetlenul vegyen!!!!! Meg most is sirva rohogok....

Az a sajnalatos helyzet allt elo, hogy a mult keddi, nem rovid iromanyom elparolgott a pendrive-omrol, ujra ki kell mentenem es elhoznom. Addig is itt a mult szerda - pentek.

Beszámoló

Ott hagytuk abba, hogy múlt hét kedd, mozi. Szerdán kulináris kalandtúrán vettem részt. Akemi (mint kiderült, nem Akimi) barátnõje, Kimiko volt a házigazda, nála fõztünk. Steffi, Élodie, a két japán leányzó meg én. Japán és francia ételek voltak étlapon, azon belül egyfajta délfrancia tésztaétel (Élodie nizzai), japán édes-fûszeres sertésragu és persze szusi. És én mindbõl ettem, azzal a kis csalással, hogy külön nekem vega szusit is csináltunk, merthogy én is csináltam ám, részt vettem benne. Sõt, a nem vega verzió elkészítésében is! És nagyon üges voltam. Most szabad dícsérni. J

Apropó szusikészítés. Akemi elmondta, hogy amellett, hogy az ázsiai emberek testhõmérséklete valamivel alacsonyabb az európaiakénál, a japánok közt a férfiak teste még hidegebb, mint a nõké, épp ezért a férfiak készítik a szusit (nincs is nõi szusiséf), mert a jó formázáshoz hideg kéz kell. Nem tudom, ebbõl todományos alapon mi igaz, de ha csak ez a szempont, én leszek a fõszusiszakács, mert mindig olyan hideg a mancsom, mint a béka lába.

A francia kaja is elég izgalmasan indult, apró, csipetkénél kisebb, a tarhonyánál épp hogy csak nagyobb tésztát sós vízben kifõzünk, leszûrjük, kivajazott tepsibe borítjuk. Kis kockákra (nem nagyon apróra) vágott hagymát olajon megdinsztelünk, épp csak üvegesre, hogy még roppanjon és ne piruljon meg. Ezt a tésztán elosztjuk. Majd kis darabokra tépkedett finomra szelt sonkával borítjuk (ez épp pármai volt), végül jön a csattanó: a Reblochon. Aki már találkozott vele – én most elõször – az tudja, hogy amúgy nyersen elég bátor egy jószág ez, olyan khm…illata van, hogy azonnal ablakot kellett nyitni. Élodie persze átszellemült (majd’ azt írtam, hogy „étszellemült”) tekintettel hajolt fölé, nekem azért kellett némi távolság, még így is a támadási körzeten belül voltam. De hõsiesen beleszagoltam és be kell vallanom, én is éreztem némi átszellemülést. De legalábbis tiszteletet a sajt iránt. (és nem a szagtól lábadt könnybe a szemem.) Nos, ezt az aromabombát Élodie kis darabokra csipkedte (mert a drága szobahõmérsékleten – ahol elõbb hagyni kell a környezethez idomulni – olvadni kezd, ezzel párhuzamosan az illatát is egyre erõsebben engedi) és a sonkára szórta. Ezután csak egy erõs 20 perc kell neki nem túl forró sütõben és MENNYEI!!! Élodie egy laza kis salátával kísérte, semmi fakszni, zöldségek és vinaigrette (só, bors, olaj, ecet, mustár).

Az édes – fûszeres ragu is remek volt, a szusi meg nagyon fura. Ismerem a szójaszósz aromáját, a tormát is, így a wasabi sem volt nagy meglepetés és óvatosan is kezeltem (egyrészt mert tanultam apukám példáján, aki egy ízben egyszerre kapta be a borsónyi wasabit, ami a tányérján volt és percekben mérhetõ ideig a fülén vette a levegõt, másrészt mert épp csak beletunkoltam a szusidarabokat). De a szusi…. mintha tengervizet ennél. Nem ez lesz a kedvenc kajám, azt hiszem. Ja én a magam részérõl egy – egy üveg körtés és epres ciderral járultam hozzá az este sikeréhez. Nagyon kellemes.

Elég késõn értem haza, Dawn még fent volt. Megkaptam a második levelemet is a tb-tõl, ugyanaz volt benne, mint az egy nappal korábbiban, csak mindkét ügyintézõ elküldte, biztos, ami biztos.

Csütörtökön mit is csináltunk. Ja, igen, fõ kultúrprogram volt! KOCSMÁZÁS. Illetve nekünk Steffi a dolgot azzal súlyosbította, hogy délután a hóna alá csapott minket (mondván õ pénteken hazamegy) és elhurcolt a British Librarybe, ahol a fotográfia õstörténetérõl látható egy lenyûgözõ kiállítás. Az elsõ 3D fotóktól és 360 fokos képektõl kezdve a mozgóképig, a sátorban utazó mobil sötétkamrától az 1830-es években készült legelsõ fotókig. El kell menni, hatalmas élmény.

Amint ezzel végeztünk, csatlakoztunk a többiekhez a Lamb & Flag (a Bárányhoz és a zászlóhoz címzett) pubban. Csapolt cidert ittam! Óriási, mintha söröztem volna. (gyk: nem szeretem a sört. De a cidert igen!). Itt kiderült, hogy Karl, az egyik tanár a suliból, egy kis együttesben basszusgitárol, aznap este fellépnek, menjünk már el ugyan. Elmentünk. Beletelt vagy egy – másfél órába, míg a belvárosból Putney-ba értünk (Délkelet – London), de megérte.

A Half Moon (Félhold) pub tekintélyes zenei múlttal büszkélkedhet a hátralevõ egy hónapban, merthogy januárban bezár. A falon olyan fellépõk dedikált fotói sorakoztak, hogy csak pislogtam. Ez a sufnipubrockbanda meg eccerûen odaállt a színpadra (ugyanoda, ahol Pat Metheny, meg ilyen figurák zenéltek elõtte) és lenyomta az aznap esti programot. Jól öltözött családapák pengették a gitárt, meg énekeltek, a dobos szerintem már az ötvenet is jócskán meghaladta már. Karl viszont nem énekelt szólót, ezt nehezményeztük is. Laza csávó, tetkó, fülpiercing, miegymás, közben meg angolt tanít. Moka.

Apropó tanarak. Lehet, hogy említettem, ez esetben elnézést. Csak egyszerûen feltûnt, hogy épp ebben a városban mûködik olyan nyelviskola, amelyikben kizárólag fehér tanárok oktatnak. Egy szem indiai van, õ az IT felelõs.

Éjfélre értem haza.

Péntek. Fú. Hát két (na jó, három) pint cider után nem kicsit voltam másnapos. És vizsgáznom kellett, ezt Pierre külön az én kedvemért hozta elõre mára. Ajjaj…. A gondolataim összeszedésével nem veszõdtem sokat aznap reggel, így amikor beértem az órára, még mindig szanaszét hevertek, de most muszáj volt összpontosítani. Sikerült, de megdolgoztam vele.

Délután még elrongyoltunk a Victoria és Albert Múzeumba, majd elbúcsúztunk Steffitõl, õ aznap este kiment a reptérre, hogy a hajnalban induló gépét elérje. Rémesen hangzik.

gyerekek.... ezt muszaj megosztanom mindenkivel. Az a helyzet, hogy talaltam mar igen jo irasokat a modorosblogon, de ez a mostani Coelhorol... pazar.

Erdemes a kommenteket is vegigbongeszni. Kellemes vigyorgast, en diszkreten vegigvinnyogtam itt a suli nettermeben.... :)))))

http://modoros.blog.hu/2009/12/01/olvasoi_rovat_a_coelho_rajongo?fullcommentlist=1#comments

Elnezest mindenkitol, egy ideje nem jelentkeztem. Koszonom mindenesetre a megkereseseket, nem vesztem el es nagyon at sem alakultam.

A mult het nagyon mozgalmasra sikeredett, igyekszem otthon osszefoglalni.

Diohejban: van uj szallasom, szombaton atkoltoztem, nem kicsit vicces a dolog, mert a hazban 10 fiu lakik, meg meg egy lany rajtam kivul, eddig nem volt semmilyen konfliktus, tudtommal.

Hetfon megvolt a tb-s interju, minden rendben ment.

Taknyos vagyok megint, el kell kezdenem sportolni. Beres - csepp ide vagy oda, az immunrendszeremnek meg kell szoknia ezt a bekaknak valo idot.

2009. november 22.

Tegnap este az egész napos gyaloglás után annyira elfáradtam, hogy beájultam az ágyba, fél tízkor már aludtam. Ma reggel meg 8 kor keltem. J Lazy Sunday…. Arra, hogy fáj a hasam. De jó. Délelőtt tanultam, egy egész fejezetet lenyomtam a tankönyvből. Ebéd, pakolászás, vakarózás, stb után elindultam a könyvtárba, ott ingyér van internet. Előtte a Kenton állomáson Oystert fel kellett tölteni. Csináltam már ilyet x alkalommal, fog menni, mint a karikacsapás. Aha. Hát persze. Ahogy azt Móricka elképzeli. Kérem alássan, az nem úgy van, hogy majd itt a civilizáció sarokkövének szívében különösebb nehézségek nélkül boldogulok az én pirosszeműpápuaállambeli Maestro Cardommal…. Neeeem, bizony. (Ha furcsálkodva forgatják a kártyát, csak annyit mondok, hogy nem brit kibocsátású. Ha azt is hozzáteszem, hogy magyar, olyan szánakozva néznek rám, mintha fél szemem lenne és az egyik lábam 20 centivel rövidebb volna a másiknál.)

Ezúttal a botrányos igénytelenséggel kisminkelt, de verhetetlen önbizalommal felvértezett TFL-es (londoni BKV, bár nem egészen azonos a mentalitás. Mondjuk, mint Makó és Jeruzsálem.) hölgy kéri kedvesen, hogy fényképes igazolványt adjak a bankkártya mellé!!!! Ezt most olvassa el mindenki még egyszer, nehogy félreértés legyen. Látva megrökönyödésemet, elismétli és el is magyarázza, hogy az neki azért kell, hogy nehogy a más kártyáját használja bárki. Még mindig az államat keresgéltem és a felháborodásomat igyekeztem palástolni, de a hölgy nem tágított. Én meg nem futkosok az útlevelemmel a hónom alatt, nálam sem volt, ha most haza kell mennem érte, csúnya dühöngés várható. Ekkor jött a mentő ötlet, az iskola által házilag gyártott (kartonpapírra fénymásolt alap, tollal kitölt, igazolványkép ráragaszt, iskola lefóliáz, vagyis akkor és annyit csinál belőle a jó nép, amikor és amennyit nem szégyell) diákigazolványom. Bemutattam. Csont nélkül elfogadta. Ennyit a biztonsági kívánalmakról. Medve anyám!!!!!!!!

Ezek után féltem továbbmenni, de ha már elindultam, nem fordultam vissza. A könyvtárig eljutottam, lakás- és álláshirdetéseket végigbogarásztam, két lakás (értsd: kiadó szoba) kapcsán telefontam is, holnap egyeztetjük, mikor mehetek megnézni. Hazamentem, kitakarítottam, ekkor érkezett meg Dawn hát nem is tudom, minek nevezzem, talán barátnője? Dawn 47 éves, a hölgy meg 75. Nagyon kedves és tisztelem is, ne értsen félre senki, de konkrétan megijedtem tőle, mintha egy halálfej volna, annyira sovány, szikár, csontos néni, alul – fölül soronként 4-5 foggal (mind elöl és egymás mellett, de piranha-szerű elrendezésben). Tényleg rémisztő szegény.  De mekkora meglepetést okozott! Itt járt szombaton este is, akkor találkoztunk először, beszélgettünk, meséltem a könyvekről, amiket vettem, ilyesmi. A néni a mai napon egy zacskónyi könyvet hozott nekem, mert látta, mennyire szeretek olvasni! Na erre tessék gombot varrni! Vagy 7 kötetet pakolt le nálam (ezek közül ugyan kettő olaszul van, de oda se neki, majd azt is megtanulom.), leült, sokáig beszélgettünk. Amikor a továbbtanulásról esett szó, elmagyaráztam neki, hogy mivel nekem nincs angol érettségim, előkészítőre kell mennem egyetem előtt, aminek az IELTS a feltétele. Erre belelkesedett, hogy az unokái nemrég érettségiztek, nála hagyták az egyik tesztkönyvüket, majd elhozza, mert szerinte én csont nélkül le tudnék érettségizni angolul! Majd hanyattestem, nagyon drága volt…

2009. november 21.

Off: Reggel megláttam, hogy milyen filmeket rendelt Dawn interneten, kint hagyta a dvd-ket a konyhaasztalon. Remek darabok! Két Hitchcock is van közte, az egyiket láttam is, nagyon tetszett (Rebecca), a másikat nem ismerem, de állítólag ritka madár, mert vígjáték (Mr és Mrs Smith).

A mai nap a gyaloglás jegyében telt és nem annyira az egészséges testmozgás iránti olthatatlan vágy motiválta (van olyan is, ne tessék csúfondárosan vigyorogni), mint inkább a csavargás iránti. A Portobello market volt a cél. Mivel azonban szombat van, és a már tanultak alapján tudjuk, hogy ilyenkor a tömegközlekedés töredéke működik zökkenőmentesen, kora reggel indultam. Oda is értem 9 helyett fél 9-kor. Sebaj, kicsit sétáltam a környéken (Notting Hill Gate metróállomás) a magam kedvére.

Mindenki időben ott volt (Gabi, Soraya, Akimi), csak Stephanie és a barátnője nem, ők egy jó félórát késtek. Csakhogy aki nem ér oda a piacra viszonylag korán, annak az a büntetése, hogy tömegben kell caplatnia, és nyomulnia kell, hogy a standokhoz, üzletekhez odaférjen, stb. A tömeg ellenben nem fokozatosan áramlik az utcába, hanem egy pillantás alatt árasztja el az utca valamennyi pontját egyszerre. A vogonok nem értek oda ilyen gyorsan a Föld nevű bolygóhoz, mint az olasz, spanyol (magyar) és francia turisták hordái a Portobello Roadra. És egyik se a kék ajtós házat kereste, úgy látszik, kiment a film a köztudatból (gyk: Sztárom a párom).

A felső szakaszon csak az vásároljon, akinek egészségügyi oka van arra, hogy ne menjen tovább. Akinek nincs felmentése, annak kötelező a kutyagolás. És meg is éri. Nem vettem meg ugyan, de olyan cd-ritkaságra leltem, amire évek óta fáj a fogam, de vagy nem volt kapható vagy nem volt kapható (Jan Garbarek: Officium). De tíz fontot most nem szántam rá. Olyan ajándékötleteket gyűjtöttem be, hogy fúúúúúúú….. már tudom, mit kap anyu Karácsonyra, hehh! Nekem azonban múlhatatlan szükségem volt egy táskára. Volt is elég sok, de vagy nem tetszett, vagy a táskaárus nem pakolta ki még az összes árut, addig meg nem akartam venni, amíg nem láthattam a teljes kínálatot. Milyen szerencse. A Portobello road végén egy keresztutcában rengeteg izgalmas helyet, érdekes dolgot találtunk. Egy egész kis marokkói negyedre bukkantunk, ahol egymást érték az éttermek és standok, és nemcsak ételt – italt lehetett venni, de kozmetikumokat és tagine-formát is. J régi vágyam egy olyan is, majd egyszer lesz is. Ha meg nem, hát bakfitty.

Az egyik kirakodóplaccon a pasas leterített egy 4 méter x 4 méteres neylont, arra kiborított akárhány zsáknyi női táskát. Darabját 2 fontért (igen, nyilván leesett a kamionról). Három, abszolút új állapotú darabot vadásztam ki. Van napközben futkosós, interjúra menős. Azzal, amit otthonról hoztam, nem mertem volna elmenni egy interjúra sem, még megkérdezték volna, hogy eredetileg a strandra készültem, csak eltévedtem netán? Nem mondom, szeretem a hímzett, piros vászon Björn Borg tatyómat, de nem munkahelyre való. (Húúú, hugi, emlékszel még a patchwork kordbársony hátizsákunkra? Imádtam az enyémet, addig használtam, amíg szét nem foszlott szegény…)

Kissé elszakadtunk menet közben egymástól, Gabi, Soraya, meg én előbbre jártunk, mint Steffi, Akimi és Maria (Steffi barátnője). Visszafelé menet futottunk újra össze. Ők azért végigmentek, mi meg tovább a metró irányába, ahol egy remek kis antikváriumot mutatott Gabi. El is töltöttem ott vagy két órát. A pincében minden könyv 50 penny!!!! A mai napig általam elképzelhetetlen mennyiségű lektűrt találtam. Leírhatatlan káosz volt, a szemem káprázott a sok száz különböző könyvgerinc betűzgetése közben. Gyönyörűség volt abban a pincében bogarászni, a kötetek tologatása közben úgy éreztem, mintha kincset kerestem volna. És mennyi izgalmas darabot találtam! Hol azért, mert Cornwallról szólt (egyik közelmúltbeli nagy olvasmányélményem volt Kate Morton The lost garden című regénye, amely ott játszódott), hol mert Sir Michael Caine önéletrajza volt (nem lett volna értelme megvenni, most írja az újabbat), itt egy Shakespeare, ott görög tragédiák (megvannak magyarul, angolul lehetőleg angol szerzőket szeretnék olvasni)…

A végeredmény: egy – egy Dickens, Kipling, Thomas Hardy, D.H. Lawrence, Douglas Adams, Sir. A.C. Doyle és a Büszkeség és balítélet folytatása. J Dóra barátnőmnek megígértem, hogy a nevében összepuszilom Colin Firth-t, továbbá lelejmolom egy autogram erejéig. Szegény ember…!

Éppen a metró lépcsőjén ballagtam lefelé (és égtek lelkemben kis rőzse-dalok), amikor Stephanie rám csörgött, találkoztunk újra, immár csak négyen, lerogytunk egy kávézóban. Itt ért a következő élmény, ezúttal kulináris. Következzék a THE TRIBUTE TO ANIKÓ c. fejezet: J

A kávézó ünnepi kínálata keretében MENTOLOS FORRÓ CSOKIT ittunk sok – sok MARSHMALLOW-VAL a tetején!!! Mesés volt! (A kiscsávó, aki csinálta, vigyorgott, mint akinek kötelező, én meg visszavigyorogtam, aminek köszönhetően kb három adag habcukrot zsúfolt a csokoládé tetejébe J soha rosszabb boltot…. ) Nem felejtettem el, amivel tartozom, Ancsa, de még nem találtam egy tecsóban sem, megnézem a sainsbury’sben is.

Steffiék a Buckingham – palotába akartak menni. Miután azonban meghívójuk sajnos nem volt, megegyeztünk abban, hogy bemenni nemigen fognak tudni, Erzsébet amúgy sem ott tartózkodik rendszerint. Az őrségváltás meg délután 5-kor lesz, addig egyebet kéne csinálni. Lehetőleg fedett helyen, ahol fűtenek és wc is van.

Ha már ilyen kényelmi elvárásaink voltak, miért ne fejelhetnénk meg a dolgot valami kellemessel is, javasoltam, hogy ugyan mennénk már el esetleg a Tate Gallerybe? J a régibe, úgy értem. (A modern Tate-ben is jártam és minden tiszteletem mellett nekem nem jött be. Én már csak amolyan ódivatú vagyok, a régi képeket jobban kedvelem. Tizenegy évesen először a Zwingerben láttam olyan alkotásokat, mint Dürer, Van Dyck és Rubens képei (előbbi kettő alkotásait ma is kedvelem, Rubenséit már nem annyira) és a mai napig emlékszem arra az élményre (Ahogy az utcai pástétomos esetre és a húgom fura álmaira is J.). Köszönet érte Apuéknak.

De ha már Tate. Fel vagyok háborodva! A kedvenc (Turner) képeim egy időszaki kiállításnak estek áldozatul, galád módon áthurcolták őket az egyik oldalsó szárnyba, hogy a Turner és a mesterek (Tiziano, Poussin, Canaletto, Rubens és Rembrandt) kiállítás részeként kényeztessék a nagyérdeműt. Nem mintha nem nézném meg azt a kiállítást is idővel. A békesség kedvéért az állandó kiállításon belül egy Turner – szektort is kialakítottak. De akkor is meg vagyok sértve.

Záráskor távoztunk a szakadó esőbe. Hazaevickéltem, de békának való idő volt, én meg nem ebihalnak szerződtem. (Aki Londonba megy, számítson erre, igen, tudom. Ezért vettem olyan übermenő esőkabát, amelyik lepergi magáról a vizet és nem ereszti át a szelet. Ezek ott hadakoztak az esernyőikkel, én a fejembe húztam a kapucnim és mentem tovább, mintha mi sem. Látni ugyan nem láttam sokat, de este nem is lehet, a fáknak ez az egy hátránya megvan. Nappal szépek, éjjel leárnyékolják az utcai lámpákat.)

2009. november 20.

Ez a nap sem volt egyszerű, na nehogy véletlenül. Reggel szépen beértem suliba, megérkezett a tantónéni is, teszttel kezdtünk. Ezzel nem is lett volna baj, bár az kétségkívül sokat gyorsított volna a dolgon, ha előre szól, hogy összekeverte a lapokat és az első oldal feladatait csak azt követően tudjuk megcsinálni, hogy megkerestük a cikket, amihez kapcsolódik. Így elvesztegettünk néhány értékes percet, mivel természetesen időre ment a teszt. Ezt szóvá is tették páran. (A jobb érthetőség kedvéért: a vizsgán először jön a cikk, aztán a feladatok és így is fogalmazzák meg a teendőket. Ezt gyakoroltuk, ehhez szoktunk, amúgy meg tagadhatatlan, hogy ebben a korban ezt a nehézséget illik tudni leküzdeni.) A megoldások közös ellenőrzése után elzavarodtunk szünetre. Figyelem a dolgot, hétfő óta rendületlen ütemben hosszabbodik a szünet.

Az utolsó közös óránkon még annyit se dolgozott tanárnéni, amennyit eddig, nekünk kellett egymásnak feladatokat kitalálnunk. Aztán megoldani. Persze, szórakoztató volt és nem is kérdés, hogy mi nyertünk, de nem ez volt az, amin a leginkább megütköztem. Bart, a belga srác, aki holnap vizsgázik, és eddig is tudtam róla, hogy nem briliáns intellektus, ma megkoronázta eddigi tevékenységét. A mi csapatunknak feltett egyik kérdés a különböző rövidítések megfejtése volt, egész pontosan az alábbi kettőé: B.C. és A.D. Aki angolul tanult, annak nem meglepetés, hogy a B.C. = before Christ vagyis Krisztus előtt. Az A.D. ellenben (legkésőbb) gimnáziumi tananyag, annak is, aki nem volt latinos, ahogy én sem: A.D. = anno domini vagyis az Úr akárhanyadik esztendeje. Az elsőre a megfejtést a dán kislány vágta, a másodikat meg én. Erre rám bődül ez az értelemtől csillogó tekintetű fiú, hogy „honnan tud ez ilyeneket?” Khm.. köszönet a megszólíttatásért, ha indirekt is történt. A tanárnéni itt már érezte a feszültséget a levegőben (Barték csúnya vesztésre álltak) és gyorsan befejezte az órát.

Suli után telefonra tettem pénzt, aztán vissza az iskolába, mondván nyugodtabb a közeg a telefonáláshoz, felhívtam a biztosítási regisztrációs számért felelős hivatalt. Először ugyanis csak telefonon kommunikálnak a jó néppel, adnak egy előzetes regisztrációs számot, majd egy interjúra behívnak és egyszer sokára utána kapja meg a gyalog polgár a végleges számát. No, nekiveselkedtem a telefonnak. Pedig akkor még nem tudtam. Most már persze tudom, de akkor…. Szóval telefonosfiúnak vagy – kislánynak csak akkor vesznek fel itt a demokrácia bölcsejében, ha valami ordenáré akcentusod vagy logopédusképzésen kiemelten oktatott  súlyos beszédhibád van. Esetleg nem nyitod ki beszéd közben a szádat. Vagy ezek tetszőleges kombinációja. De érteni az a nyomorult, aki elkövette azt a durva hibát, hogy nem britnek született, hanem utólag tanulta meg a nyelvet és szeretne itt valamit kezdeni magával, ergo nem feltétlenül érti az északkelet-skót-csajágaröcsögealsói tájszólást, na az nem fog. Valameddig csak eljutottunk az emberkével és ekkor lemerült a telefonom. Elmondtam magamban háromszor visszafelé svédül a Nokia összes felmenőjét, majd hazamentem feltölteni a telefont.

Majd újra felhívtam a számot. Neeem, ez nem a belvárosi telefonközpont (nincs se Weiner elvtárs, se levehető ajtós NDK turmixgép), bár egy jó ideig itt sem kapcsolnak. Ezúttal egy klasszikus HIVATALI MICIKÉT (vagy Mancikát, a politikai korrektség kedvéért) fogtam ki. Aki valaha járt már hivatalban ügyes-bajos dolgait (vagy más ügyes-bajos dolgait) intézni, az már tudja: a hivatali micike a világ ura. Hol van innen kérem szépen Obama vagy a kínai elnök, uggyankérem, az smafu.

Na ez a micike ad 1) tájszólással beszélt, ad 2) csukott szájjal. Mi tagadás, messziről kezdtünk. Amikor harmadszor kérdeztem vissza (három külön esetben), megérdeklődte a drága, hogy kell-e tolmács???

Itt hagyok egy kis hatásszünetet, nekem is kellett egy kevés, hogy ne küldjem el ékes angolsággal melegebb éghajlatra vagy legalábbis ne hívjam fel a becses figyelmét arra, hogy a kétoldalú kommunikáció hatékonyságát nagyságrendekkel javítja, ha a beszélő személy beszéd közben kinyitja a száját és nem csupán megformálja ajkaival a szavakat, de decibelben mérhető hangerővel bocsátja ki azokat az ő saját száján. Fuuuuuuuu…….  Ezek után kedvesen megköszöntem neki, és befejezve a beszélgetést kaptam egy ideiglenes számot. (és csendesen elsétáltam díszlépésben magam előtt…)

Na kerem.

Jelentem, orvendetes fejlodesnek lehet szemtanuja a juzertarsadalom. Kedves baratnem is a billentyuzet partjara allt es kommenteles mellett blogolni kezdett, nem is akarmirol: vette a batorsagot (majd egyszer aruld el, honnan van ENNYI?) es Gordon Ramsay (!) musorat komentalja a hogyvolton. Pazar.

http://hogyvolt.blog.hu/2009/11/16/a_pokol_konyhaja_6x01

itt olvashato az elso resz.

Melegen szervirozva ajanlom!

Bravo Ancsa!

2009. november 18.

Fuuuuuhhhhh. Este fél 10 van, s az egész napos mindenféle után nekiálltam fogalmazást írni gyakorlásilag. De jó nekem, végül is ezt akartam. Azt hiszem. J Szegény Ashley nem értette, mitõl vagyok olyan morózus, amikor jött, hogy elvigye a szemetet, mit tudhatta õ, hogy egy negyvenperces esszé harminchetedik percénél szakított félbe és még nem voltam készen?

Ez a vizsga remek darab. Két esszékérdés van. Egy rövidebb: statisztika adatokat tartalmazó táblázatot vagy halmazokat vagy folyamatábrát vagy egyéb függvényeket kell elemezni (a szemöldököm befonom ettõl, már általánosban (és magyarul) is tiszta szívbõl utáltam, most meg benyalhatom az egész szakkifejezéshalmazt angolul. És persze gyakorolhatom is, nap mint nap. Csupa öröm az élet.), minimum 150 szóban, erre van 20 perce a pógárnak.

Aztán jön a feketeleves. Egy pár mondatos felvetésrõl kell fogalmazást írni, minimum 250 szóban, 40 perc alatt. Véleményt nyilvánítani, elemezni, pro és kontra érvelni. Nem mindegy a stílus, az igeidõ, az alanyhasználat, a szerkesztés. Isteni, nem? J Na a ma esti finomság a „a népek manapság nem hordják nemzeti viseletüket, elfelejtik történelmüket és hagyományaikat, biztatni kéne õket, hogy járjanak népviseletben” témájú szösszenet volt. Épp hogy belefértem a 40 percbe, pedig az (elõzõekben sokat szidott) tantónéni által a fejünkbe vert vázlatkészítés igencsak jól jött.

Azért az szerencse, hogy a szavak száma kapcsán csak alsó határ van, felsõ nincs. J Kis bohó, azt hittem, ezek a palik ott meg is számolják, hány szót írok le. Hát nem. Megszámolják az elsõ mondatod szavait és beszorozzák. Lusta népség, ezért fizetem a nagy zsét ezeknek is????? Százöt font, hogy vizsgázhatom. Köszike. Igaz, otthon még drágább. Biztos nem tudnak számolni, kell valakit hívni… Az elsõ mondat az „academic” szövegben jellemzõen 8 szavas, mint megtudtam (most tessék kapaszkodni mindenkinek a saját alsónadrágjába: az átlag angol ennél kevesebb szóból álló mondatokban fogalmaz! Hova kerültem?!?!?!?!?!?!?).

Ööööö… szóval az enyimben 20 szó van. Istenkém. Meg legalább néhány értelmes gondolat. Az egyik csoporttársam most szombaton vizsgázik, ma órán az õ egyik fogalmazását elemeztük. A téma „a gyerekek helytelen táplálkozása és mozgásszegény életvitele, plusz mindezek következményei” volt. Amit ez a pali ott leírt, egek! A hajam égnek állt. Errõl elsõ lendületbõl tudnék egy ötszáz szavas esszét írni ismétlés nélkül, de ami ott szerepelt, uramatyám…. És a tantónéni úgy 6 – 6.5 pontot megszavazott neki! Lehet, hogy a mondanivaló nem követelmény. Igaz, a grafománia sem.

Pontozás. A 4 a nagyon gyenge, a 9 az anyanyelvi szint. Nekem 6.5, de még inkább 7 kellene. Szóval fel kell kötni a fehérnemût. Mert nemcsak a fenti csodaságok vannak, hanem szövegértés hallott szöveg után, válaszokat adni írásban, idõre (20 perc), a szöveget csak egyszer hallod. Aztán olvasott szöveg értése, ugyancsak idõre, egy kb fél – egy egész A4-es oldal terjedelmû, jellemzõen tudományos témájú szöveg elolvasására és az akárhány kérdés megválaszolására van kb 20 perc összesen. És a végén a beszélgetés a vizsgabizottsággal, ahol pontosan és szabatosan kell fogalmazni, a nyelvhelyességre és a kiejtésre is kellõen ügyelni. Ezt mind külön – külön pontozzák és a végén átlagolnak.

Na most irigyeljetek.

Na jó, a fentiekért nem kell. De suli után azért igyekeztem kárpótolni magam.

(a tantónénit kezdem már sajnálni. A csoport sztrájkba lépett, egyöntetûen nem csinál senki semmit. Amikor valamelyik feladatra rákérdezett a szerencsétlen (mit gondolunk róla), Bart, az egyébként sem síma modoráról ismert belga srác csak annyit nyekkent be, hogy „boring” (unalmas). Már ott tartunk, hogy tõlem várja, hogy megszólaljak, holott két napja még az volt a baja, hogy én beszélek. Még 2 nap van a helyettesítésbõl, lehet, hogy a jövõ héten neki kell szabira mennie ápolni az idegeit?)

Szóval suli után Stephanie-val és Akimivel ebédeltünk (Ancsa, lehetséges, hogy itt olcsóbb a Subway, mint otthon??????), aztán Steph órára ment, mi meg Akimivel elkoccantunk a Westminster Universitybe leadni a vizsgára a jelentkezési lapomat, jelentem, nyilvántartásba vettek, 2009. december 5-én reggel 8.30-kor vizsgázom. (A bizottságról annyit, ezek az ámokfutók szombaton bejárnak vizsgáztatni. Ez a vizsga ugyanis csak szombaton van. Elõre félek, milyen figurák kérdezgetnek majd. Aszonta tantónéni, hogy a beszélgetésen elsõsorban saját magunkról kell mesélni és lehetõleg nem megakadni, hogy bármi mást kérdezhessenek. Hát asszem ez menni fog. J)

Szóval beadtam papírkát, aztán elbuszoztunk az Oxford Circustõl végig a Regent’s Streeten a Trafalgar térre. Naaagy piros doubledeckeren….. és ki van ám világítva minden, nemcsak gyalog karácsonyi fényekkel, hanem új rajzfilmet csináltak Dickens Karácsonyi énekébõl (szinkron: Colin Firth, Bob Hoskins és Jim Carrey mint Scrooge), és a film egy – egy részletét mintázó felhõk vagy jelenetek vannak kirakva az égõkbõl. Bizony ám…! Jajj… találtam (véletlen volt!) a múltkor egy Disney – boltot. Gyorsan továbbálltam, nehogy megtámadjon egy embernagyságú Micimackó.

Csak elérek a végére egyszer: célállomás a National Portrait Gallery volt. A gyanútlan apácák megtévesztése végett közvetlenül a National Gallery háta mögött helyezték el és a térképen a még nagyobb ködösítés kedvéért csak National Galleries szerepel. De mi akkor is megtaláltuk! (Bár Akimi elsõ lendületbõl rögtön a Leicester Square-ig menetelt.) Nos, ez sem egynapos túra (mármint, ha reggel elkezded, estig nem érsz a végére.), de csodálatos, pazar! Nincs túl sok szöveg a képek mellett, de elég érdekesek ahhoz, hogy felkeltsék az ember kíváncsiságát. Itt – ott számítógépeken érintõképernyõ segítségével lehet keresgélni az egyes képek közt és minél többet megtudni róluk. A rabszolgaság eltörlésérõl szóló Lordok Háza-beli vitát ábrázoló képhez külön ismertetõ van a rabszolgaságról a brit birodalomban, és arról a folyamatról, ami az 1833-as Abolition Act-hez vezetett. Amikor elõször jártam Londonban, két éve, októberben, a Temze partján sétáltunk Terivel és arra figyeltünk fel, hogy egy kis csoport színész korabeli kosztümökben elõadta, hogyan történt a fenti törvény alapján a rabszolgák felszabadítása. Ezt – mint kiderült – minden évben eljátsszák.

(Központozás: az angolok nem használnak zárójelet. Sose. Gondolatjelet se. Csak kötõjelet, de azt is ritkán. Medve anyám….)

A Gallerybe tehát még sokszor vissza kell menni. Stephanie-val találkoztunk a múzeum elõtt, elmentünk a Nemzeti Színházba. (Tegnap nem írtam, mert este eldõltem, mint egy zsák, sokszor annyira elfáradok estére, mint egy komolyabb expedíciónál tevékenykedõ serpa. Mire hazaérek, vacsora, tus, alvás. Ma megembereltem magam, muszáj gyakorolnom. Meg aztán a lányokkal annyit nevettünk este, hogy még akkor is folyt a könnyem a sok nevetéstõl, amikor hazaértem.)

Azért a Nemzeti Színház, mert tegnap is ott kötöttem ki. És bevégezetlenül maradt a misszió. Igaz, ma is. Tegnap Gabival (svájci) elõször a Parlamentbe akartunk menni. Ott egy segítõkész, ám szigorú biztonsági bácsi elmagyarázta, hogy jellemzõen be lehet menni, de aznap épp nem, mert másnapra (vagyis mára) hivatalos oda a királynõ, megnyitandó a plenáris ülést (State opening). Így aznap egy lélek se, csak akinek dolga volt ott és (szénné) kellõen megmotozták. Akkor elcaplattunk Gabival a South Bankhez. Ott van a County Hall Gallery, amiben most épp egy hatalmas Dalí-kiállítás látható, továbbá a South Bank Hall és a Nemzeti Színház.

És hát épp jazzfesztivál van (igggeeeeen…. Bibibí), a nagyobb koncertek elõtt a zenész nénikkel és bácsikkal mûhelybeszélgetés történik, az pl ingyenes. Tegnap Carla Bleyt hallgattam csevegni, pl. Na erre kössetek csomót!

Élõzenét minden este lehet hallgatni a Nemzeti Színházban. Egy kis pódiumon jazz- (és egyéb) triók muzsikálnak, amit lehet az étteremben vacsora közben, vagy a kávézóban vagy akár a hallban ülve hallgatni. Furcsa az épület, de nekem nagyon tetszik. Kicsit azokra a rajzokra emlékeztet, ahol egymással sosem találkozó folyosók és lépcsõk labirintusa alkotja az épületet. A falak szürkék, érdekes felületûek, mintha durván megmunkált, majd malterral lekent deszkával lennének borítva, mégsincs hiányérzete az embernek, a szerkezet és a felület minden mással, a fényekkel, a dekorációval és a belsõ bútorokkal is összhangban van. Kimondottan jó hangulatú hely.

A színház mellett a Temze partján napközben kis könyv- és bakelitlemez-piac mûködik. Ma már zárva volt, de tegnap még nem. (Khm. Szóval. Egy Dickens keménykötésben és egy Henry James puhakötésben a zsákmány.) De a Karácsonyi ének felét már elolvastam!

Mindjart megkattanok, az e heti helyettestantoneni egyre rosszabb, bar ezt nem hittem volna, hogy megtortenhet. Ma reggel konkretan kisegito iskolaban ereztem magam es nem vagyok egyedul a csoportban ezzel a benyomasommal. Nyelvtani kerdeseket megbeszelni nem felesleges, de ahelyett, hogy atneznenk, ha nem megy, gyakorolnank, ez a no azt varja el, hogy nyelvtani szakkifejezesekkel magyarazzuk el a relative clause vagy a nevelok hasznalatanak finomsagait!

Konyorgom, nem angoltanarnak keszulok.....

Tegnap delutan osszefutottunk a mosdoban, ahol az egyik fulke ajtaja le volt emelve. Tantoneni vicceskedni akart (??) es odaszolt, h nahat, milyen agressziv vagyok, igazan nem kellett volna leszednem az ajtot, hihi. En meg visszaszoltam, hogy nincs baj, csak otthon ereztem magam....

Koszonet az epito jellegu tudomanyos ismerettejeszto hozzaszolasert, a linket egyelore csak atfutottam, de meglehet, hogy vegigolvasom, ez vegul is napi tema es az IELTS-en mindenfele todomanyos cikkeket kell elemezni meg olvasni.

Mik vannak.. lehet, hogy nemcsak a szuk csalad es barati kor olvas? He, fel a vilaghir fele!

Hat sikerult. Beszoltam a tanaromnak. Annak a regi-ujnak, aki helyettesiti azt, akire ot lecsereltem. Nem szerencses a csillagallas, elismerem, de hat ket hetem ment el a negybol ugy, hogy egyik heten ezt a ket targyat ez a ket tanar tanitotta, aztan a masik heten masik targyat ket masik tanar. Nana, hogy nincs konyvem, melyiket vettem volna meg??

Most meg mar nincs ket hetem hatra, erre a kis idore minek? Hat ezt a valaszt Nicky, az ex- es pillanatnyilag Pierre-t helyettesito IELTS tanar nem igazan vette jo neven. A kovetkezo oran egymast kellett jellemeznunk, es persze egesz veletlenul en voltam a pelda a nagyszaju, pardon, a tanarno szerint "csupan" extrovertalt emberkere.

Sebaj, ha extrovertalt vagyok, annal jobb, azt vallalom.

Na de burkoltan meg is fenyegetett, mondvan, hogy o meg milyen kedves (hahh!), mert nem kuld ki az orarol es nem jelent az igazgatonal, hogy nincs konyvem. Hat holnap se lesz, juszt se! A hazifeladatot lefenymasoltam, az lesz.

2009. november 15.

Bő két hétbe telt, mire a türelmem első szakaszának végére értem. Nem hosszú idő… Egyszerű az oka, a korábbi zajterhelés sokszorosát kell kiállnom, ebben a házban ugyanis csak akkor van nyugalom, ha a gyerekek nincsenek itthon vagy alszanak. Nem utálom őket, és nem is haragudhatok rájuk (nem az én gyerekeim, és akkor is inkább magamra haragudhatnék), inkább az édesanyjukat nézem, a gyerekek gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak (a kicsi provokálja a nagyobbat és torkaszakadtából visít, ha kap érte; másrészt meg ha nem kap, úgy tesz, mintha kapott volna és ismét visít, alattomos kis dög, ellenben nem túlsúlyos, hanem kifejezetten nagyon kövér és gyakorlatilag mindent megeszik, amit elér, nem vitás, hogy komoly lelki gondok vannak vele), időnként a hosszas ordítozás az anyjuk részéről visszafogja a dolgot, de nem sokkal. Családi idill… kezdem egészen otthon érezni magam.

Az iskolában csak a könyvtárban van csend, de ott meg nagy a tömeg (igaz, itt mindenhol nagy a tömeg J). Ezért kerestem olyan könyvtárat, ami a sulihoz közel van, de jóval nagyobb. Ma délután bementem, hát hiába gondoltam, hogy vasárnap délután minden jótét lélek otthon gubbaszt a kávéja és a pudingja felett és a Sunday Timest olvassa, mert nem így van. Még vagy ötvenen ott ültek, gyakorlatilag tele volt a könyvtár. Nesze neked… Nem baj, nekiültem a házi feladatnak (végtelen izgalmas, egy tengeri halfogási mutatókat tartalmazó táblázatot kell elemezni minimum 150 szó terjedelemben. Mert ezen a remek IELTS vizsgán ilyen elmebeteg dolgokat kérnek, így hát gyakorolni kell.) Épp a szótárak közt találtam egy jó kis helyet, és mit ad Isten (hogy - hogy nem, elvtársak) épp volt egy Országh-féle kétkötetes magyar – angol nagyszótár is a polcon. 1977-es kiadás, igen jól mulattam rajta. Annyi idős, mint a húgom. J upsz, bocs hugi, ha ez bizalmas info volt….

A másik, ami kikezdi a türelmemet, a rendszertelenség. Nem vagyok a katonás életvezetés híve, de én este 7 után nem szoktam már enni, itt meg a vacsora szerencsés esetben fél 8 körül fordul elő, de tegnap sikerült a csúcsot beállítani, este tízkor jött össze. Dawn fél tízkor kocsiba ült, mert a fish and chipshez nem volt otthon krumpli…. Csak ezért nem tettem félre másnapra az egészet. A nagylelkűségemért cserébe alig aludtam, tele hassal ugyanis nem megy, olyankor hajnalig tévézek és másnap hulla vagyok. Alig várom, hogy a magam ura legyek. Dawn nagyon rendes volt, felajánlotta, hogy addig maradjak november 28 után, amíg találok albérletet, nem kell kapkodnom vele.

Ma végérvényesen meggyőződtem róla, hogy az angolok északi népek. Az egy baleset, hogy plusz egynehány fokban kocognak – nekem is kéne, de nem visz rá a lélek esténként kimenni a hidegbe, sötétbe, esőbe – de ezt rövidnadrágban és pólóban teszik. Kizárt hogy épelméjűek. De az átlag üzletemberek is egy szál öltönyben futkosnak a városban, amikor én három réteg ruha fölé veszem fel a széldzsekimet és még a sál / kesztyű problémakörön is elgondolkodom. Persze én a másik véglet vagyok, aki 25 fok alatt fázik, de akkor is nonszensz, amit ezek öltözködés címén művelnek. Még jó, hogy nem kötelező.

Kisétáltam a könyvtárból hazafelé menet a Baker Streeten a Regent’s Parkhoz. Megnéztem a 221b számú házat (ha igaz, ott lakott Sir Arthur Conan Doyle történetei szerint Sherlock Holmes), természetesen egy Sherlock Holmes relikviákat árusító helyes kis bolt van benne. Közvetlenül mellette pedig egy Beatles márkabolt J, nem bízták a véletlenre… A Regent’s Parkban elmentem az egyik tó mellett, megdöbbentő, mennyi vízimadár van itt ilyenkor, vattacsák, vadludak és megannyi más. Bár értenék hozzájuk. Lehet, hogy kerítek valami ornitológiai könyvet a könyvtárban és kiülök egyszer végigbogarászni (szép kis képzavar), milyen madarak telelnek itt át. Ma láttam, ahogy két varjú együtt elüldözött egy kisebb kócsagforma madarat egy ház tetejéről. Ráadásul ez nem is a parkban, hanem Északnyugat-Londonban történt, arra nincs is tó, tudomásom szerint.

Van tévém a szobámban, összesen 4 csatorna jön rajta, BBC1, BBC2, ITV1 meg Channel 4. Hát…. Azért a BBC mégiscsak BBC, azokon a csatornákon vannak értékelhető műsorok. Az ITV-n az X-faktor megy (az olyan, mint otthon a Megasztár) meg valamelyik szappanopera. Anikó kiokosított még otthon, hogy az Eastenders olyasmi, mint a Szomszédok, a Coronation Street meg mint a Barátok közt. Belenéztem mindkettőbe a békesség kedvéért és ahogy a magyar megfelelőiket sem néztem, ezeket se fogom. Este 7 körül mindig van valami természetfilm vagy hasonló a BBC2-n, a múltkor épp egy Attenborough filmbe futottam bele. Fura, hogy a filmek mind eredeti hanggal mennek. J Nagy részét meg még értem is. Móka.

Jaaaaaaaaaaaj, már tudom, mit fog kapni Pozsonyi Eszterke, ha hazamegyek, csak el ne felejtsem hazavinni…. J az e havi Vanity fair exkluzív interjút készített Eszterke kedvenc vámpírjával (gyk: színész a pasas, de vámpírt játszik ennek a divatos regényfolyamnak a filmváltozatában. Meg ne kérdezzétek a könyvek címét, gőzöm nincs.). Mostanság minden újság ezzel a palival van tele, még beceneve is van (betegek ezek az angolok, mindenkinek beceneveket adnak), azt ugyan nem tudom, de a polgári neve valami Pattinson. Robert vagy Roger. Mindegy, most ő az aktuális üdvöske. Meg az X-faktorban szereplő ikerpár (John - azt hiszem - és Edwards, vagy ahogyan a média sztárolja őket: Jedwards.). Énekelni ugyan egyikük se tud, de a britek láthatóan kedvelik őket, mert mindig megússzák a kiszavazást. Az X-faktor oly mértékben kihagyhatatlan műsor szombaton és vasárnap este itt a családnál, hogy csukott ajtó és egy pár füldugó mellett is hallanám, annyira van feltekerve a hangerő, olyankor megáll az élet. Nincs sok választásom, nézem velük és így béke van. A zsűrinek meg az imádott rosszember, az aktuális gonosz a legnagyobb sztárja, Simon Cowell, a hivatásos zenei producer és megmondóember. Kíváncsi lennék, mit kezdene vele a hogyishívják… jaj, a sarkakataférje, mi a neve…. valamilyen Péter, aki riporternek gondolja magát. Azt a beszélgetést azért megnézném.

Ha már X-faktor: az e heti adásban a versenyzők Queen-dalokat énekeltek (többségét botrányosan, de még egy Freddie nem születik), és Roger Taylor meg Brian May is személyesen közreműködtek az összéneklésben / zenélésben. Meg vagyok döbbenve, hogy ilyesmihez adják a nevüket, pláne a játékukat. Nekik nincs szükségük a médiára, a zene megkerülhetetlen ikonjai, de akkor miért???? Isten bizony nem bántam volna, ha a kornyikálás helyett egész este ezek ketten zenéltek volna! Az micsoda show lett volna! Életem első nagykoncertjén a Kisstadionban voltam egy Brian May koncerten. Amíg élek, nem felejtem el. Az a pali tud mindent, amit a gitárról érdemes. Na ha ide fakadtunk, még egy nagy élményem hadd osszam meg veletek: Joe Satriani a PeCsaban…az hasonló élmény volt.

Sting a múlt héten adott egy interjút az Evening Standardnak, elmondta, mennyit ártanak a valódi muzsikálásnak ezek a mondvacsinált tehetségkutatók, mert sokadik whitneyhoustonamywinehousebármiegyéb – utánérzést produkálnak csak, voltaképp luxuskivitelű karaokeshowk. Nem ösztönöznek önálló gondolatokra, dallamokra, hiszen ezeknek a sztárocskáknak mások írnak valamit, ami a következő kasszacsengéshez segíti őket. Nagyon egyetértek. Simon Cowellt is megérinthette (nem tán érzékenyen?) a dolog, mert tegnap este az első dolga volt megemlíteni, hogy ez egy énekverseny, nem karaoke….

Még nem láttam az új Sting cd-t, de nem felejtettem el! Nem lesz olcsó, az új Jamie Cullum is majd 10 font… pedig a kiscsávó állítja, hogy élete eddig legjobb lemeze. Oké, összesen ha három van neki, de az első szerintem egész kellemes. Amolyan Diana Krall fiúban és jóval tökösebb kiadásban.

2009. november 14.

Óriási. Minden hétvégére egy színes, kosztümös ünnepség. Ezúttal a Lord Mayor Show, ami a külsőségeket is tekintve leginkább Főpolgármesteri Parádénak magyarítható. Nem mintha alábecsülném, de hát (magyar szemmel) igen szokatlan, hogy egy főpolgármester tollas kalapban, színes köpönyegben, aranyozott hintón kocsikázik be a Bank of England elé, ahol a királynő egyik – kb. a XVI. századi divat szerint öltözött – egyenruhás gárdája (Queen’s Coloured Squadron) fogadja. A főpolgármesteri tisztség a kommentár szerint egyébként az egyik legkorábbi választott tisztség a városban.

Tamburmajor, rezesbanda (a királyi légierő saját zenekara), gyerekzenekar, tribünön helyet foglaló notabilitások, gyerekek számára rendezett futóverseny, miegymás színesíti a programot. Ja és a legjobb a felvezető szöveg volt: „ez egy gyönyörű novemberi reggel!”. Mert az angolok ennek is tudnak örülni, bizony. És igazuk is van, bizony.

Már az is furcsának tűnik, hogy a főpolgármester boldog, hogy ebben a kedves műsorban részt vehet, de mi tagadás, tényleg meghatva ecsetelte a riporternek, hogy ez számára mekkora megtiszteltetés. Gyanítom, otthon nem sok politikus osztaná a véleményét, de Nick Anstee-nek már csak azért is igaza van, mert ezen e gyönyörű november reggelen százak kocogtak ki megnézni a parádét, ugyanis szeretik és kíváncsiak erre. A gyerekek a futóversenyt komolyan veszik, a rezesbanda megállás nélkül játszik és a kutyát nem érdekli, hogy rossz időt (konkrétan az év legnagyobb viharát) jósoltak mára.

Teri barátnőm két éve él itt és nemrégiben nagyon leteremtett a negatív megközelítésem miatt egy kérdésben. Kezdem látni, hogy miért szeret itt élni. Itt sincs kolbászból a kerítés, de az emberek szeretnek élni és meg is ragadnak minden alkalmat arra, hogy jól érezzék magukat. És nem sajnálják az örömöt másoktól sem. Különösebb szorongás és gyanakvó oldalpillantások nélkül adják át magukat a szokásaiknak, az ünnepeiknek – ha akarják. Semmi nem kötelező, de láthatóan népszerűek a hagyományokat követő ünnepségek. És a hagyomány itt nem merül ki a sörvirsli kategóriájában….

Ez viszont tényleg pazar, a rendőrfőnök díszegyenruhában lovagol a menet élén. (Felteszem, a pozíció megpályázásakor felvételi kritérium volt a magabiztos lovaglótudás is.) Vonulnak a hentesek is, velük pedig a Két duci hölgy közül a motorján az, amelyik korában ügyvéd volt (J)! A hentesek egy óriási papírmasé bordát visznek a vállukon. Mindenki a maga zászlójával masírozik, farmerek, tükörfényesre pucolt hatalmas munkagéppel, a The City Bridge Trust (A városi hidakért alapítvány) egy híd makettjével, a The Worshipful Company of Plumbers (Vízvezetékszerelők céhe) egy régi szerelőkocsival. A királyi légierőnek központi temploma is van (St Clement Danes Church), ők is külön kocsival vonulnak, ahogyan a légierő egyik alapítványa is. Egy művészeti csoport külön kidekorált busszal jött (CCA Art Bus), egy double decker, természetesen. Na és a jogászok is itt vannak… (The London Solicitors’ Company), ők sem maradhatnak ki. Egyesek állatjelmezben vonulnak, csak remélni merem, hogy nem ők a jogászok…. A City of London Markets Department halpiacot formázó kisteherautóval érkezett, ez igazán helyes.. Kínai sárkány is van, a kísérő jelmezes kínai ünneplők egy pár óriási evőpálcikán hatalmas kínai kelt nyújtanak át a főpolgármesternek, aki vigyorogva veszi át. Vonul a Londoni Rendőrtiszti Akadémia is, hoznak minden kutyafülét, tankot, meg egy csomó egyéb fegyvert is a kamionjukon. Megjelent a Gyümölcstermesztők céhe egy teherautónyi zöldalmával, aztán a The Worshipful Company of Mercers, Plaisterers, Paviors, Lightmongers, Royal Horse Artillery. Kórházi önkéntesek, egyenruhában (orvosok, nővérek), a City of London Academy egy aranyszínű griffmadarat mintázó dekorációt épített a kocsijára, nem derült ki (számomra), mi okból. Tengerészgyalogosok is vonulnak, ők saját zenekarral, tehetik, van nekik. Hol egy kosár kolbászt kap a főpolgármester, hol egy csokor virágot, ezeket hosszú póznákon nyújtják fel neki a tribünre. Az útépítők céhe két soktonnás járművel jött, az egyik nyolcvan (!) éves és a neve Holly. L A Battersea macska- és kutyaotthon is felvonul, néhány otthontalan kuttyal. A kommentátor épp most fűzte hozzá: ez az esemény olyasvalami, amit nem lehet kihagyni, rossz időben sem. Láthatóan egyetért vele a város lakossága, több ezren vannak, sokan jelmezben.

Van időm tévézni, alaposan megfáztam, és ez leginkább annak köszönhető, hogy a metrón hőség van, egyébként meg nincs. Hétfőn egész nap iskola lesz, addigra helyre kell jönnöm. Gabi hívott, mennek ma Sorayával Oxfordba és megszakadt a szívem, hogy nem mehetek velük, de gyenge vagyok, mint a harmat.

Még egy anekdota a végére: kb egy hete történt, hogy egy (civilben ismert környezetvédő aktivista és dokumentumfilmes) hölgyet este az utcán tinédzser lányok (!) támadtak meg. A hölgy az arra kerekező biciklistának odakiáltott segítséget kérve, aki a lányokat üldözőbe vette, bár nem túl sikeresen, elszaladtak, de nem érte őket utól. A hős biciklista aztán hazakísérte a hölgyet és kiderült, hogy ő greater London (vagyis nem kizárólag a városközpont, hanem London teljes közigazgatási területéért felelős) polgármestere, Boris Johnson. Azóta se vége se, hossza a poénoknak, a leghelyesebbet mégis a múlt heti The Sunday Timesban láttam: karikatúra, rajta telefonos segélykérésre rendelt ügyfélszolgálat, a hölgy felveszi a kagylót és így szól bele: Üdvözlöm, kit kapcsolhatok, a tűzoltókat, a mentőket vagy Boris Johnsont?

Most meg Stephanie írt, hogy holnap mennek Brightonba Akimivel és Élodie-val, nincs-e kedvem menni? Hogy a rákba ne lenne? De nem őrültem meg, hogy most kimozduljak otthonról. Max reggel egy Sunday Times erejéig. De csikorgatom a fogam közben, olyan jó volna… Nincs már lázam, de nem szeretném, ha később megint lenne.

Most pedig az aggódók megnyugtatása végett egy rövid kitérő az élelmezésemre és a szállásomra. Nincs egyikkel sem baj. Tagadhatatlan, hogy nem örülök annak, hogy este 8 felé vacsorázom, de ez már csak két hétig tart. Addig meg kibírom. Dawn, a háziasszonyom munka mellett két nagyobbacska és meglehetősen különböző egyéniségű gyereket nevel, egyedül, ami sem neki, sem a gyerekeknek nem könnyű. Megértem és együttérzek vele és igyekszem a tőlem telhető mértékben legkevesebb nehézséget okozni, illetve a házimunkából is kivenni a részem. Egyéb hasfájásom nincs (egyelőre). Hacsak a visszafogott szellemi adottságokkal rendelkező békaevő lakótárs (a másik elszállásolt diák) nem, de ez esetben egészen hasznos a behatárolt szellemi képesség (és nyelvtudás), mert nem beszél sokat (az eltelt két hét alatt annyit osztott meg velem, hogy minden órája unalmas és szeret vásárolni). Cserébe én sem erőltetem a beszélgetést (az előzőek is kellően megviseltek), így kedvesen csendben bandukolunk iskolába minden reggel vagy 50 percen át. Hát nem aranyos? J

Upsz, még valami. Könyvek. Na ezekkel lesz egy kis gond, ez már most látszik. Nyilván sok oka van, de hamarabb kezd el hiányozni az olvasás, mint bármely egyéb szabadidős tevékenység. Egy egész könyvet hoztam, de az sajnos most túl nehéz olvasmánynak minősül. Lazább meg nincs. Illetve egész pontosan eddig nem volt. Khm… most mindenki csóválhatja a fejét, nem, nem bírtam ki és igen, inkább élek müzlin, ha kell, de könyv az legyen, mert megbolondulok, ha nem olvashatok. Félájultan péntek reggel a Sainsburyben vettem két könyvet (így voltak akcióban), egy Dickenst meg egy angol szólásokból álló kötet. Úgy örülök nekik! Már majdnem a háziasszonyomhoz fordultam, hogy adjon már kölcsön valamit. Ami azt illeti, nem kizárt, hogy jobban tettem, hogy nem kértem tőle. Ma ezzel a szemmel néztem körbe a ház előttem is nyitva álló részében (gyk: nincs bezárva a többi, csak az mások magánterülete), és hát egyet se láttam. Hát, nem vagyunk egyformák, azt hiszem, kimondottan mázli, hogy nem kérdeztem meg….

Keresetek parancs. Amit idovel teljesiteni is fogok, egyelore nem jutottam hozza nagyobb mennyisegu novenyzet tanulmanyozasahoz, jelenleg a `human infrastrukturamon` dolgozom. :)

Ami viszont az utcan setalva is szembetuno teny: kerteszkedni itt lenyegesen egyszerubb tevekenysegnek tunik. Kivalasztod, mit szeretnel a kertedben latni, elulteted es onnantol csak metszeni kell (evente ketszer) meg gyomlalni (amikor van ra erod) mert csapadek annyi van, amennyi nem szegyell lenni. Ennek pedig minden noveny orul, szemmel lathatoan. Pofatlansag.....

Otthon mit kinlodik szegeny edesanyam a dalmat harangviragjaval. Azt hinnem, hogy az itteni eghajlat tul hideg neki, nem el meg. Hat egy fityfenet, kerem szepen, ordenare modon burjanzik. Ujabb verlazito szemtelenseg.

Egy vigaszom van: az a kifejezes, h angol konyha, jelentem, nem ertelmezheto.

Egesz egyszeruen nem letezik. A mienk ehhez kepest abszolut vilagszinvonal!!

Hat hoztam, ugyesen. Olyan taknyos vagyok, amennyire csak lehetek. Feltehetoen a szurkeallomanyomat is learnyekolja a problema, mert mar tegnap este sem voltam kepes osszetettebb gondolatok megformalasara. Ma se nagyon, szerencsere az oraimnak vege mara. Gondoltam, h hazamegyek, lefekszem, de egyreszt nincs otthon senki (aki beengedne es nincs kulcsom se, gyk), masreszt egyfolytaban azon korholnam magam, h holmi megfazas miatt kihagyom a mai konyvtarazast (talan), meg este a kocsmazast (szo sem lehet rola).

Mindemellett nincs kicsukva, h igy lesz. De nagy mennyisegu C-vitamint adagolok, reggel tabletta, most meg vizben oldodo akarmibarmiegyeb formajaban. (Naugye....). Most majd kiderul, mit tud a Beres - csepp 100 haton, szedem idotlen idok ota es nem voltam beteg, hat kivancsi vagyok, ez a kor mennyi ido alatt szalad rajtam at.

Tegnapi nap rezumeje: eltelt huszonegynehany ev, de van, ami nem valtozik, ma is ugyanolyan streber vagyok, mint annak idejen. Asszem ezen mar nemigen lehet segiteni. De legalabb most idoben eszrevettem, ahogy azt is, h Pierre, a tanar nem dijazza. Szoval pofabefogo uzemmodban mukodom az orakon. ......... nehez. (es szeretnem, ha nem teccenenek otthon fetrengeni most a rohogestol, okes????? nekem ez igenis megterhelo.)

Nemsoka vegeznek a tobbiek, akiknek meg orajuk van, aztan vmit intezunk a hetvege ugyeben, Windsor rulez!!!!!!!!

Teri tegnap nekem adta az egyik vodafonos SIM-kartyajat, nagy orommel betettem a teloba, erre nem mukodik. Most kereshetek itt vmi vodat, hogy aggyanak ma` ugyan nekem egy kompatibilis brit teloszamot, lecike... Szoval ez se jott ossze. Meg a vizsgajelentkezes is itt a nyakamon, idom sincs betegnek lenni. Szunetben kirongyoltam a Bootsba (a helyi DM) es ipari mennyisegu zsebkendovel szerelkeztem fel.

Azert, h ma se maradjatok fontos tudnivalok nelkul, es hogy a szerencsere is kiterjunk a szerencsetlensegben, ma olyasvalamirol essek szo, ami gyalog magyar pogar szamara nem kicsit szokatlan errefele: a szagok. Az egy baleset, h a londoni szmognak eleve mas a szaga, mint a pestinek, de az emberek! Gyerekek.... igyekszem politikailag korrektul fogalmazni, de gyanitom, nem nagyon fog menni. Szoval reggel a metro egy erzekeny szaglasu embernek otthon sem kejutazas, de itt komplett tortura. Telen is. Nem az oroszlan (vagy ember) szag miatt, hanem mert egy indiai etterem komplett etlapja lerajzolhato belole. Vagy egy pakisztanie. Nem bantasbol, nem(csak) a mosakodassal kapcsolatos ellenerzesrol van szo egyeseknel, ami ugye abszolut egyeni, hanem arrol, hogy ezek az emberek szamukra termeszetes modon elnek egy (nekem) ennyire eros szagu kozegben, mindenuk atveszi, persze. En meg csendesen beesem a sarokba, mert meg nathasan is mellbevago tud lenni a napi currydozis. Mindenesetre ma vagy tul koran mentem iskolaba vagy tul nathas vagyok, mert nem ert ilyen termeszetu inzultus.

A masik nelkulozhetetlen informacio mindenkinek, aki brit foldre ohajtja helyezni az o sajat labait: tessek hozzaszokni az elkepesztoen szuk es ugyanakkor igen meredek lepcsokhoz. Van a dolognak elonye is persze, az ember (khm) hatsoja es combja nyilvan szepen formalodik es izmosodik, de konkretan az eletemet feltem es a testi epsegemet, valahanyszor le kell mennem egy ilyen lepcson. Ezert is jo muzeumba jarni, ott szelesek a lepcsok. :)))

Kezd megfajdulni itt a fejem, bekoccanok a konyvtarba. Es hagyjuk a regi poent, h mindenkinek az faj, ami a leggyengebb, ha lehet.

Csok.

2009. november 8.

van, „Rememberance Day”, amikor egész Nagy Britannia a háborúban hõsi halált halt katonái elõtt tiszteleg. A televízió élõ adásban közvetíti a háborús emlékmûnél, a Cenotaph-nál zajló megemlékezést. Jelen van a királynõ, Harry herceg, aki helyettesíti édesapját (Charles Kanadában van) és William herceg is, a hadsereg vezetõ tisztjei, politikusok (Gordon Brown miniszterelnök, David Cameron, az ellenzék vezetõje, és a fontosabb pártok, így pl. az északír unionisták pártjának elnöke, stb) a régi gyarmatok képviselõi (több tucatnyian), de a korábbi katonai vezetõk is, akik maguk is túlélõk, és persze túlélõk, hozzátartozók, megemlékezõk százai. Magyar szemmel szokatlan az az általános elkötelezettség, ahogyan a britek a hõsi halottaikat tisztelik, akár valamelyik világháborúban esett el az illetõ, akár Afganisztánban. Nincs vita azon, ki tiszteli jobban a hõseit. Mindenki pipacsot visel. Az emlékmûvön csak ennyi a felirat: THE GLORIOUS DEAD. A dicsõ halott(ak).

Off: milyen lehet már, hogy ott állok és az emberek rólam éneklik a himnuszt? Ilyenkor hogyan érzi magát a királynõ vajon?

délután Stephanie, Akimi és Maszaki (2 japán leányzó, mindketten az életükön szeretnének változtatni – minõ meglepetés – azért jöttek Londonba) és én megnéztük az iskolától alig egy saroknyira található Wallace Collectiont. Két igen gazdag Lord Hertford (apa és fia), valamint feleségeik gyûjtötték össze az itt felhalmozott elképesztõ mennyiségû mûkincset. A fiatalabbik özvegye ajándékozta végül a gyûjteményt a nemzetnek azzal a kikötéssel, hogy az csak saját, Londonban található házukban állítható ki, nem kerülhet máshová. Hát itt is maradt a kollekció, így nemcsak a képek, órák, berendezési tárgyak, bútorok és porcelánok nyûgözik le a látogatót, hanem az épület (különösen annak szokatlanul jó állapota) is.

Nem elõször tapasztalom, hogy az egyes múzeumok nemcsak az állami dotációra hagyatkoznak, hanem komoly mûsorszámokkal népszerûsítik gyûjteményüket, így próbálnak minél több bevételre szert tenni. A Science Museumnak épp a napokban zárult egy meglehetõsen komoly sajtóvisszhangot kapott kampánya, amelyben a látogatók szavazhattak, hogy mit tartanak a történelem eddigi legnagyobb (jelentõségû) felfedezésének. Nem tudom, ki nyert (ld weboldal), de a híradások szerint Edison lekörözte a Ford T-modellt…. (Nem mintha ez számítana, de az utóbbi kialakításában egy magyar is közremûködött emlékeim szerint, meg kellene nézni a szeptemberi National Geographicot, azt hiszem, abban szerepelt.).

Ezúttal az egyébként jellemzõen XVI. – XVII. és XVIII. századi mûkincseket bemutató múzeum (Wallace Collection) egy abszolút kortárs és ismert mûvész – Damien Hirst – képeinek adott helyet. A londoniak mentalitását jól mutatja, hogy az egyébként ateista festõ legközelebb a Szt Pál katedrálisban fog kiállítani… Teljesen megszokott, hogy elõadásokat, kosztümös bemutatókat szerveznek az egyes múzeumok, odahaza pedig alig hallani pl. a nyitott egyetemi napokról, amikor a nagyközönség bekocoghat az egyetemi laborba kotyvasztani vagy földrengést imitálni. Száz szónak is egy a vége, a fenti, londoni méretekben nem túl nagy múzeum csak novemberben 28 programot kínál.

Ahogyan az is tény, hogy délután 5kor zárt, így kihajítottak bennünket az akkor már hangulatosan szakadó esõbe. Egyenesen a következõ programot céloztuk be, személy szerint ezt én már napok óta vártam: a Royal Academy of Music volt a célállomás. Sajnos nem ezen a héten láthatom Sir Georg Soltit, majd a jövõ héten. Ezúttal egy érdekes és izgalmas elõadást hallgathattunk végig Dr. Briony Williamstõl, Mendelssohn és alkotásai viszonyáról Fanny Henselhez, Mendelssohn húgához. Mint kiderült, szoros testvéri és alkotótársi kapcsolatban álltak, amelynek egyik eredményét, a 8 dalból álló olasz dalciklust két énekes segítségével elõ is adta az egyébként igen fiatal professzorasszony. Annyira szép és magával ragadó volt, hogy annak ellenére elmélyülten és lenyûgözve hallgatta a közönség, hogy németül volt és péntek este.

Mindenesetre már az akadémia alagsorában kóvályogni is kellemes volt, pláne a büfében néhány zeneszerzésben elmélyült hallgatóba botlani. Az igazi kihívás az elõadás helyének megtalálása volt – mint kiderült, nemcsak nekünk. Kacskaringós folyosókon és szûk lépcsõkön haladtunk, mire megtaláltuk a Piano Galleryt, ami valóban egy galéria, több különbözõ (korú) zongorával, illetve annak elõdeivel. Természetesen temperált helyiség, külön figyelni kellett erre a sok ember miatt. Na jó, kb ötvenen voltunk, de nem is nagyon fért volna el több ember. És ez is hozzátett valamit az este bensõséges hangulatához.

délután egykor találkoztam Sorayával (belga) és Gabyval (svájci) a British Museum elõtt. Négyig egyfolytában mentünk és ittuk magunkba a történelmet. Döbbenet, hogy itt bármikor látható a Rosette-i kõ!!!!!! Legalább annyira lélegzetelállító, mint a Louvre-ban Hammurapi törvényoszlopa, az ugyan el van dugva a többi mûkincs közé, míg a Rosette-i követ kikerülni sem lehet. De nem is szabad. Most ugyan nem voltak iskolások, de (újabb megfontolásra érdemes ötlet) rendszeresen elviszik az iskolák a tanulókat az egyes múzeumokba, ahol helyi szakértõk tartanak nekik elõadásokat. Tessék már elképzelni egy történelemórát a Parthenon frízei alatt! Na ugye….

Utána még találkoztam Teri barátnõmmel, aki szerencsésen kiheverte a megfázását, amirõl az is kiderült, hogy a malacokhoz semmi köze. A britek sokkal viccesebben malacinfluenzának (swine – flu) hívják a betegséget, nem H1N1 – vírusnak. Apropó, még nem találkoztam Michael Palinnel, ezen sürgõsen változtatni kell. J

A jövõ hét nem lesz sétagalopp. Vadonatúj óráim lesznek, vadonatúj tanarakkal. Csütörtök este iskolai csapatépítési jellegû sörözés a Tudor Rózsa nevû pubban J J tudom, hogy undorítóan, sõt tenyérbemászóan kézenfekvõ név egy pubnak, de hát nem aranyos???? Pénteken meg a Barbirolli Lectures a Royal Academy of Music Henry Wood termében, vezeti Sir Georg Solti. Izgatottan várom. Apró szolgálati közlemény: a fenti kultúrélmények egy vasamba se kerültek, egytõl egyig ingyenér volt mind…..

Jaj és új Jamie Cullum cd is van. Ma hallottam egy dalt az albumról, Jamie élõben énekelte a tvben.

Nagy újság! Apukám is olvassa a blogot! Meg anyu és a hugom is! Meg a barátaim. Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaannyira büszke vagyok erre….

2009. november 9.

Az új óráim és tanaraim, ha lehet, még jobbak az elõzõeknél. Pierre a humorzsák ír pasas a hosszú hajával és az embertelen mennyiségû megtanulandó szóval, és Tom a kõkemény nyelvtani feladataival nem hagynak bennünket unatkozni.

Ma délután az órák végeztével elkocogtam a Marylebone könyvtárba, hogy beiratkozhassam, felvértezve valamennyi személyes adatomat, lakcímemet, miegyebemet igazoló okirataimmal, és persze nem sikerült. A londoni címemet kell igazolnom ugyanis. Köszike…. Most ballaghatok vissza az iskolától kapott értesítõvel, hogy kérem szépen én itten lakom. Csodás.

Tovább formálódik a hét programja, kedden a suliban filmvetítés van, a múlt héten valami abszolút érdektelen darab ment, remélem, holnap valami izgalmasabb lesz. Összefutottam Akimivel a kávézóban, javasolta, hogy menjünk a hétvégén kirándulni együtt Stephanie-val és Maszamival. Jó, menjünk! J De ez már pézér’ lesz, nem ingyenér’.

Este negyed 10 elmúlt már, ez most egy rövid post volt, a tegnapi úgyis elég hosszúra sikerült.

Szombaton

Pénteken

Vasárnap

2009. november 5. Blogírás közben szól: Cseh Tamás: Best of.

Ma Guy Fawkes éjszakája van, de voltaképpen a tanárnõ sem tudta pontosan elmagyarázni, mi is ez. A lényeget abban foglalta össze, hogy városszerte tûzijátékokat tekinthetnek a polgárok. (Mint a mûrepülõket a Csinibabában..)

A délelõtti órán Emily, a General English tanárnõ átadott egy üzenetet Andytõl a vezetõ tanártól, miszerint jövõ héttõl délelõtt is lesz IELTS óra, ha szeretnék átmenni oda, keressem meg. Így is történt és bár nem Andyvel egyeztettem, a lényeg az, hogy az eddigi heti 2 délutáni IELTS nyelvvizsga-elõkészítõ helyett heti 5 lesz, minden reggel. Délutáni programot én választhattam, csupa nyalánkság közül: Grammar and writing; Speaking and listening; vocabulary. Mivel leginkább az elsõre van / lesz szükségem, ezután heti két nyelvtanóra lesz. Fúj…. Sose szerettem, de nem is azért tanulom. Kell és kész.

Nagyon elfáradok estére. Nem gondoltam, hogy ennyire igénybeveszi a szürkeállományomat a folyamatos idegen nyelvi közeg. Sebaj, lesz ez jobb. J

Ma kimaradt a kultúrprogram, pedig felsorakoztam a recepciónál, hogy tessenek engem szépen elvezetni a Royal Alert Hallba, de senki nem jött, hogy elvezessen. Kívülrõl már láttam, be még nem mentem, de ez csak idõ kérdése. Mindenesetre elkezdtem könyvtárat keresni. Hát…. A recepción arra a kérdésemre, hogy hol van a legközelebbi könyvtár, a British Libraryt jelölte meg hosszas bizonytalankodás után a leányzó (utóbb ellenõriztem, egyáltalán nem ez van a legközelebb.). A British Library a King’s Crossnál található, nehány metró- vagy buszmegállónyira. Elsétáltam oda és megint tátva maradt a szám. Igazán szép épületkomplexum, szoborral, piazzával, kávézóval. Tágas terek, jól megvilágított pultok, segítõkész emberek, jól érthetõ prospektusok. Egyelõre ennyit láttam belõle, egyrészt nem ez a könyvtár esik legközelebb az iskolához, másrészt a prospektust átfutva úgy tûnik, ez a könyvtár inkább a tudományos kutatáshoz nyújt segítséget, mintsem hosszas böngészéshez a kölcsönözhetõ könyvek polcain. Az iskolába visszabuszoztam és a neten kutattam fel, melyik könyvtár esik közel: meglepõ módon a Marylebone Library. J (A suli a Baker Street Marylebone Streethez közelebbi végétõl van pár perc sétányira.)

Majd elfelejtettem, tegnap, a Covent Garden környékén kószáltunk Stephanie-val, ezenközben a sok látnivaló (pl. a város legrégibb kocsmája, a Lamb & Flag Pub) mellett ügyesen beleszaladtunk néhány tucat Arsenal – szurkolóba + adott mennyiségû rendõrbe. Egy élmény volt. Pláne a metróban. J Szép dolog a sport….

Péntek este: koncert a Royal Academy of Musicban, vezényel Sir Georg Solti!!!!!!!!!!!

Ja és van Westminsternek (ez a kerület) zenei könyvtára is, bizonyáááám……

2009. november 4.

Hehe, megvan a nagy trükk, már csak az a házi feladat, hogy el ne felejtsem bevinni pen drive-on a suliba. Szóval otthon szépen megírom a nagyérdemûnek szánt közlendõmet, aztán hajrá, ne legyen könnyebb másoknak sem…. J közzéteszem.

Megoldódott a nagy rejtély, nem egészen értettem, miért van az értesítõ levélkén 15 IELTS és 5 General English, ha egyszer utóbbi mindennap egész délelõtt van, elõbbi meg heti két délután. De kiderült, h egyszerûen felcserélték a számokat. Így viszont az a kérdés merül fel, hogy mi lesz a nyelvvizsgára gyakorlással, mert ez a heti két óra is elég halovány… Nem rossz, de nincs kõkemény házifeladat-dömping és annak számonkérése, másrészt idõnként a tanár maga is elalszik beszéd közben, mondhatni, nem pörög az óra. Én viszont nem szeretnék tizennyolcszor nekifutni a vizsgának a rutin hiánya miatt. Nem ezért csengettem ki a nagy zsét. A sulikönyvtár elég kicsike, de megkeresem benne a könyvet, amit javasolt tanárnéni.

Apropó. Kedden olyat mutattak, hogy még órák múltán is meg voltam lepõdve. Nem az volt a feladat, hogy x idõ alatt minimum y szóból álló esszét tessék írni (ez megyen a vizsgán ui), hanem tervet tessék készíteni a majdan megírandó esszéhez. Csak pislogtam, utoljára általános iskolában kellett fogalmazás órán ilyesmit csinálni, eleinte bosszankodtam is. Aztán nekikezdtem és bizony rá kellett ébrednem, hogy ez egyfelõl egyáltalán nem olyan egyszerû, amilyennek hangzik, másfelõl igen hasznos dolog. Szóval utólag is mea maxima culpa.. én voltam türelmetlen.

A General English órák nemcsak azért jóval kellemesebbek, mert a tanárnõ keményen dolgoztat bennünket, hanem mert kevesen vagyunk (nyolcan, ha nem késik valamelyik olasz vagy francia) és nagyjából azonos szinten, ami az IELTS - órákról nem mondható el. Ennek az az eredménye, hogy tényleg folyik a „kis szürke agysejtek” nyúzása és még csak nem is megerõltetõ, remek a hangulat, köszönhetõ egyrészt a magánszámokban sosem szûkölködõ francia fiúknak (Loic és Sébastien), másrészt a humorzsák Ryosukénak (õ japán és Rjoszuke-nak ejti a nevét.. azt hiszem….) és Juszufának (õ szenegáli és fiú).

Suli után különprogramra neveztünk be Stephanie-val (õ német) és Mariaval (olasz), jelentkeztünk a British Museumba szervezett kirándulásra. Ebbõl végül annyi bizonyult valósnak, hogy mi ott voltunk és tényleg eljutottunk a BM-ba, de nem volt se kirándulás, se csoportos tárlatnézés, se más, egyszerûen elvezetett bennünket az iskola egyik valakije (nem tanara, ez biztos) oda. Hát…. Nagy cucc….. egyrészt voltam már ott, másrészt van térképem… De a legnagyobb csalódást az okozta, hogy a beígért (a suliban a tacepaón ezzel a lelkesítõ szöveggel próbálták eladni a programot, kevés sikerrel, mindössze öten jelentkeztünk) azték kiállításra nem vittek be minket. Az meg 12 fontba fáj, még tüttyögök rajta. Tavalyelõtt láttam az inkákat végül is… J Jó- jó… nekem nem kell elmesélni, hogy a szezon, meg a fazon. Hajjajh…. Csak meg kéne nézni…

Az állandó tárlat ingyenes, de valahogy most nem tudott megfogni. Nem baj, elmegyek újra, amikor jobban rá tudok hangolódni. Így is volt egy terem, ahonnan nem akartam hazamenni. Sehova. III. György gyûjteménye. Gyerekek….az államat folyamatosan keresgéltem a földön, aztán otthagytam.

Az a mennyiségû és minõségû kultúra, ami ott fel van halmozva! Esküszöm, a könnyeimmel küzdöttem.

Sosem gondoltam volna, hogy III. György mekkora terjedelmû numizmatikai szakirodalmat (és hozzá gyûjteményt) hagyott az utókorra! (akkoriban az úriember egyik nem elhanyagolható jellemzõje a könyvtára volt… hja kérem, a régi szép idõk. Megfontolásra érdemes, mindazonáltal.) Tehát a gyûjtemény: minden valamirevaló diplomata-aspiráns elsírná magát, ha ezt látná: a Krím meghódításától a Dániára vonatkozó feljegyzéseken túl a brit gyarmatok vagy akár az európai diplomácia történetéig van itt az égvilágon minden. Leírások és statisztikai áttekintések a gyarmatbirodalomról, elemzések az egyes gyarmatokról, kézikönyvek a gyarmatpolitikáról. Persze, lehet mondani, hogy ezek idejétmúltak és ma már nem használhatóak, elvégre hol van már a tavalyi hó. Szerintem pedig lehetne tanulni belõlük… egyiket - másikat elolvastatnám egynémely eudiplomatával.

Vissza a könyvekhez: Dugdale’s Monasticum Anglicanum; Thuküdidész; Hérodotosz; Codex Diplomaticus Anglosaxonum (mind a 6 kötetJ); Marriage Licences különbözõ megyékbõl; The Registers of the Saint Paul’s Cathedral and the Covent Garden; többnyelvû bibliák, vagy hogy haza(?)beszéljek: Loi Maritime; Corpus Juris Canonici; és persze irodalom: Balzac, Molière, Shakespeare, Voltaire, Homérosz, Vergilius, Platón, Arisztotelész és végül, de nem utolsósorban útleírások szekrényszámra.

A terem felét sem tudtam megnézni…..

Vajon mi minden szabadulna el, ha itt forgatnák az Éjszaka a múzeumban III-at?

Befejezésképpen álljon itt a múzeum halljában a márványpadlóba vésett mottó:

„and let thy feet milleniums hence

Be set in midst of knowledge”

Figyelmeztetés: kultúrsznobéria és a magaskultúra kritikátlan dícsérete következik, akinek nem kenyere, ne olvasson tovább!

Na! A hugom megoldja nekem a repjegyet. Semmi perc alatt. Mer egy tunderbogar. Es nemcsak ezert, hanem mert meglepetes jelleggel kijott a repterre elbucsuzni tolem gyerekestul, Botondostul, kutyastul.

Ez persze nem jelenti, h azok, akik kivittek es ott velem voltak nem lennenek tunderbogarak, okes?

Nem eleg, h a "z" meg az "y" fel vannak cserelve, meg ez is: a .... rendszeruk nem osmeri fel az en otthoni bankkartyamat, csak ha VISA.... szaradjanak el..... most tekergek vmi megoldas utan... hogy a rakba vegyek igy repjegyet a neten...?

Akkor is megoldom vhogy.

Ma az elso General English ora is megvolt, reggelente vagyok mindennap 9.15 - 12.00 kozt es hetfo-kedden delutan is 14.20 - 16.00 kozt. A mai oran el kellett fogadnom azt a tenyt, hogy a franciak kizarolag huszoneves, szoke, kek szemu, jokepu fiukat kuldenek Londonba nyelvtanulni. Hat.. valahogy csak megbaratkozom ezzel is...

A tanaraim kizarolag fiatal nok, ma meg raadasul Law & Order volt a tema.... az elso napom az uj csoportban jopofan indult....

Tegnap lenyomoztam a Royal Academy of Music novemberi musorat, maga az epulet alig nehany saroknyira van innen. Egy csomo ingyenes koncert meg masterclass van, az egyik epp Sir Solti Gyorggyel! Na most szabad irigykedni... Es ha keves lett volna, Turner kiallitas van a Tate-ben. (Most meg vigyorogni szabad.... igen, Turnerbol sosincs sok..)Megyek es regisztralok is.

Uj hazifeladat (imadom, h vannak hazifeladatok, egeszen elfogott a nosztalgia, majdhogynem konnyekig meghatott..): Oscar Peterson es jazztrioja felkutatasa. A szobeli teszten elso nap a vezeto tanarhoz kerultem (szerinte excellent az Englishem, yes!), aki a hobbijaimrol kerdezgetett es amikor a jazznel lukadtunk ki, kerdezte, milyen tipusut kedvelek. Az instrumentalis zongoratriokra ravagta, h ismerem-e a fenti pasast. Nem ismertem, de egy kelet-kozep-europainak elnezik az ilyesmit. Szoval Virgin gigastore-t keresunk meg ma, ha lehet....

Tessenek irni, pusza....